Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Dr. Székely István: Jézus és Mária ifjúsága

JÉZUS ÉS MÁRIA IFJÚSÁGA. 571 Az indiai papok megtanították olvasni, imádsággal gyógyí- tani, ördögöt űzni. Issa azonban a Buddha vallás és bálvá- nyozás ellen prédikált. A papok ezért halálra keresték, mi- re ő elmenekült a Himalaya hegységbe, hol megtanulta a pali nyelvet és ott maradt hat évig. Akkor elindult a külön- féle pogány népekhez s prédikált nekik, többi közt a per- zsáknak is. Az utóbbi helyen elfogták, a főpap elé hurcol- tűk; de szavai által meghatva, a városon kivűl elbocsátották. Huszonkilenc éves volt Issa, mikor 16 évi indiai tartóz- kodás után Izrael földjére visszaérkezett. Itt is prédikált három évig, mig utoljára Pilátus a városok fejeinek kérésére elfő- gáttá s átadta őt a papoknak, öregeknek és tudósoknak, hogy a templomban ítéljenek felette. Más töredék szerint Pilátus félvén Issa nagy népszerűségétől, elfogatta és bezáratta. A főpapok, vének és tudósok közbenjártak érte és ellenezték elitéltetését, sőt kezeiket mosták. Pilátus Issát mégis keresztre feszíttette. Harmadnapra azon hír terjedt el, hogy az Isten angyalok által vitette el Issa testét. Issa tanítványai az- után elszéledtek és mindenütt prédikálták az ő tanítását. Ez a tibeti elbeszélés, mely Notovitch szerint Jézus halála után 3—4 évvel Íratott, az ő véleménye szerint sokkal hitelesebb, mint az evangéliumok, melyek szerinte csak Jé- zus halála után hosszú idővel eredtek. Különben Notovitch meg is próbálja az Issa-monda adatait bizonyítgatni. Való- szinűnek tartja, hogy csakugyan nem a zsidók akarták Jé- zust elveszteni, hanem Pilátus akarta eltenni láb alól. »Ha Jézus tanítása nem tetszett volna a zsidó tudósoknak és papoknak, egyszerűen megtiltották volna a népnek, hogy őt hallgassa és megtiltották volna Jézusnak, hogy a tem- plomba belépjen.« (276. 1.) Jézus halála után Notovitch sze- rint Pilátus félt, hogy a nép sírját fogja tisztelni; őröket állított tehát a sirhoz, kiket a nép gúnyolt és bántalmazott. Végre Pilátus maga lopatta el katonái által éjjel a holt- testet, hogy ekként véget vessen a sirhoz való búcsújárás- nak; a testet pedig titokban máshol temettette el. A babo- nás zsidók azonban éppen a holttest eltűnését magyarázták úgy, hogy a halott feltámadt. S ezen babona lassankint

Next

/
Oldalképek
Tartalom