Hittudományi Folyóirat 8. (1897)
Cs.: II. Jenő pápa és a hidegvíz-próba
506 II. JENŐ PÁPA ÉS A HIDEGVÍZ-PRÓBA. állítja, hogy Lajos csak a hidegvíz próbájának addig szokás- ban volt módját tiltotta el. Ez azonban puszta föltevés, melyet semmi adat sem igazol. Ellenben Hinkmár művéből inkább leket arra követ- keztetni, hogy Lajos végképen eltiltott minden próbát hideg- vízzel. ítheimsi Hinkmár ugyanis az ordáliák mellett írt. Kimerítőn tárgyal a hidegvíz próbájáról is. Már pedig ha tudott volna mellette pápai jóváhagyást fölhozni vagy Jenő pápa állítólagos levelét s formuláreját ismerte volna, ezt nem mellőzte volna ; amint följegyzi Lajosnak említett tilal- mát, sőt kimutatni igyekszik, hogy az nem lehet kötelező, és e nézete mellett hivatkozott volna Jenő pápára, ha Lajos tilalma egyáltalán ennek a pápának rendelkezését érinthette volna. Hinkmár maga mondja, hogy a »traditiones aposto- licae sedis« alapján áll és így föl sem lehet róla tenni, hogy nem lett volna kellően tájékozva a kérdésben. Hinkmárnak azonfelül arról is kellett volna tudomással bírnia. 11a Lajos csak egy újabb s a pápa által megerősített hidegvíz-ordáliát hozott volna be, aminőt Brunner föltételez. Ilyesmit egyéb- iránt nem titkoltak volna és Hinkmár sem mellőzné, pedig ő határozottan kimondja, hogy Lajos tilalma nem adja okát ez intézkedésnek. Hozzáteszi még Hinkmár, hogy nem akar pálcát törni az istenítéletek ellenzői felett, sőt önmaga is szívesen fogadna meggyőző érveket és csak azt kívánja, hogy »tantum quilibet hoc caute provideat, ut a fide catholica et traditione apostolicae sedis non discrepet.« Annyi azonban bizonyos, hogy Hinkmár mit sem tudott arról, hogy a pápák az ordáliákat elítélik vala, mert ezek a pápai tilalmak, melyek a IX. százévben Franciaországba jöttek, sokkal későbbi keletűek, 860. év után kibocsátvák. Eöl kell ezek után tenni, hogy a Jenő pápának tulaj- donított jóváhagyása a hidegvíz próbának valamely apokrif iratról egész a késői középkorig, a XIII. százóvig folytonosan lemásoltatott vagy emlékezetből átíratott. És ez annál több valószínűséggel bir, mivel még a halberstadti agenda a XIII. százév második feléből is közli azt, holott ennek írói ismer- ]Lették már a pápák erre vonatkozó határozmányait. A