Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Dr. Demkó György: A gyermekek vallása

A GYERMEKEK VALLÁSA. 355 egyházjogi szempontból ez kétségtelen és megmásíthatatlan jogelv, mely állami törvényünk alapján is hajszálig meg- tartható, amennyiben a polgári törvény világosan kimondja, hogy a törvénytélen gyermek anyja vallását követi.* Követ- kezőleg azon katholikus anya, ki törvénytelen gyermekét más vallásnak szolgáltatja ki, súlyosan vétkezik. A katholikus természetes apát is kötelezi a katholikus jogelv, hogy minden gyermekét — tekintet nélkül a nemre — katholikus vallásban nevelje. Következőleg az a terme- szetes katholikus apa, aki e kötelezettségének nem tesz ele- get, szintén súlyosan vétkezik e címen is, még akkor is, ha e kötelezettségének akár egyházi — akár egyúttal állami szempontból nem tehet eleget; miből ismét következik, hogy amikor csak teheti, törvénytelen mindkét nemű gyermekeit katholikus vallásban nevelni lelkiismeretben szigorúan köte- les. Teljesítheti pedig e szigorú kötelezettségét úgy egy- házilag — mint államilag mindkét nemű gyermekeire nézve: utólagos házasság útján.2 Föltéve ugyanis, hogy a gyerme- keket a természetes szülők szabad állapotban nemzették: a szülők utólagos házasságkötése által törvénytelen gyér- mekeik szükségképen törvényesíttetnek és ezek katholikus vallásban való neveltetése jogérvényesen biztosítható.3 Utó- lagos házasságkötés nélkül, állami törvényeink szerint, a természetes apa csakis törvénytelen fiúgyermekeit nevelheti a saját vallásában; de ezeket is csak úgy, ha 7 éves korukig azokat saját természetes fiainak elismeri, avagy királyi leirattal4 törvényesíti őket, — és az elismerést vagy tör­■ 1894. évi XXXII. t.-c. 5. §. 1868 ־. évi Lili. t.-c. 15. §., mely ma is érvényben van, és 1895. évi XLIII. t.-c. 30. §. 8 U. ott. * A királyi kegyelem (leirat) útján való törvényesítés (legiti- matio prolis per rescriptum principis) ott eszközölhető, hol a szülök között — egyikök vagy mindkettőjök halála folytán — utólagos házasság többé nem köthető, tehát a gyermek utólagos házasság által már nem törvényesíthető; avagy az utólagos házasság létre- jöhetne ugyan, de azt a szülők nem akarják megkötni műveltségi 23*

Next

/
Oldalképek
Tartalom