Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Dr. Demkó György: A gyermekek vallása

A GYERMEKEK VÁLLASA. 343 lásáról gondoskodni, abban az irányban t. i., bogy mindkét nemű gyermeke a katholikus vallásban neveltessék. Az a tér- mószeti törvény és katholikus hitigazság, mely a katholikus hívőt szándékolt vegyes házassága előtt kötelezte, hogy mindkét nemű gyermekeit katholikus vallásban nevelje: változhatatlanul kötelezi ugyanarra a katholikus hívőt vegyes házasságának megkötése után is. Itt azonban a katholikus lelkésznek még nagyobb körültekintésre, hatványozottabb lelkipásztori gondoskodásra van szüksége, mint a vegyes házasság megkötése előtt: nehogy egyrészről meg nem okolható merevsége, másrész- ről kellő jártasság hiánya által inkább ártson, mint hasz- náljon egyháza érdekeinek. Ne feledjük, hogy itt már befe- jezett tényekkel kell számolnunk, mely befejezett tények minémüsége fogja irányítani eljárásunkat. Ha a katholikus hívő vegyes házassága előtt mindkét nemű gyermekeinek katholikus vallásban való neveltetését jogérvényes megegyezéssel biztosította: a házasság megkö- tése után gondja legyen a lelkésznek arra, hogy a katho- likus hívő így biztosított kötelezettségének eleget is tegyen ; különösen ügyeljen arra, hogy a katholikus hívő hitehagyása által a katholikus egyháznak biztosított mindkét nemű gyermekek elvonására alkalmat ne adhasson. Ha pedig a katholikus hívő születendő mindkét nemű gyermeke katholikus vallásban való neveltetésének biztosi- téka nélkül kötötte meg vegyes házasságát, még pedig akár csak a polgári tisztviselő előtt, akár egyúttal a nem katho- likus lelkész előtt is: eljárásunk minősége attól függ, vájjon az így kötött házasság érvényes-e Isten és a katholikus égj?•- ház előtt, vagy érvénytelen? Ha érvényes a vegyes házasság előttünk is: az illető katholikus hívőt, mint megátalkodott bűnöst, házasság előtt fel nem oldozhatjuk, mert a föloldozásra méltatlan; de házasság után majdnem egyedül alkalmas hely a gyóntató- szók, ahol a lelkész tiltott vegyes házasságban élő katholikus hívével ennek súlyos vétkét megértetheti, nemcsak, hanem okos tanácsaival az elkövetett vóte'K1 jóvátételét is eszközöl-

Next

/
Oldalképek
Tartalom