Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Dr. Demkó György: A gyermekek vallása

A GYERMEKEK VALLÁSA. 341 voltak egyvallásuak, később egyvallásuakká lehessenek.1 Erre azonban elengedhetetlen föltót, hogy a kezdetben vegyes vallású házasság később a szülők egyikének a másik szülő vallására való áttérése által egyvallásuvá váljék; illetőleg, ha a szülőknek vallása nincs, mindkettőnek ugyanazon »bevett« vagy »törvényesen elismert« vallásba való belépése által legyen egyvallásuvá a házasság. Ha azután a kezdetben vegyes vagy vallás nélkül való házasság egyvallásuvá lett, az ebből születendő gyermekek most már szükségképen szü- leik közös vallását követik; a már született gyermekek pedig, a törvényben előirt alakiságok megtartásával, szintén áthozhatok szüleik most már közös vallására. Áthozhatok pedig a már született gyermekek egész a 18 éves kor betol- tósóig; azzal a különbséggel mégis, hogy az áthozatal a gyermek 7 éves koráig a szülők kívánságára szükségképen eszközlendő; 7 évtől pedig betöltött 18 éves korig az illeté- kés gyámhatóság2 elengedhetetlen beleegyezésével magok a gyermekek térhetnek át, ha az áttérés polgári alakiságait3 e célból teljesítik. A betöltött 18 éves korú egyének pedig, illetőleg a nők férjhezmenetelök után 18. életévök betöltése előtt is, szabadon választhatnak vallást.4 Miből következik, hogy hazánkban a szülők, polgárjogi szempontból, gyerme- keik vallására befolyást gyakorolhatnak a betöltött 18 éves kor elértéig; illetőleg nőknél, ezek férjhezmeneteléig. Ka- tholikus egyházjogi szempontból azonban a katholikus szülő jogosult és köteles gyermekének katholikus vallása fölött őrködni mindvégig. ’ 1894. évi XXXII. t.-c. 3—4. §§. és 1895. évi XLIII. t.-c. 28. g. Illetékes gyámhatóság alatt mindig az illetékes árvaszék értendő, és pedig: rendezett tanácsú városokban lakókra nézve min- dig az illető városi árvaszék; kis és nagy községekben avagy tanya- kon-puszt-ákon lakókra nézve pedig azon vármegyei árvaszék, amely vármegyének területén az illető kis és nagy község, tanya vagy puszta létezik. 3 E polgári alakiságokat 1. az 1868. évi Lili. t.-c. 1—8. gg-ban, melyek a valamely felekezetböl való »kilépés«- és az abba való »belépésire is alkalmazandók. V. ö. 1895. évi XLIII. t.-c. 23. §. * 1868: LOT. t.-c. 2. g.

Next

/
Oldalképek
Tartalom