Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Dr. Ochaba A. János: A test feltámadása ellen felhozott nehézségekről

23 zata és védelme alkalmából, dolga akadt bizonyos ellem felekkel. Ezek, célozva Urunk azon mondására: miszerint hajunk egyetlen egy szála sem vész el, azon ellenvetéssel állottak elő, hogy a feltámadásról szóló katholikus tan, nyilván képtelenségekre vezet.1 Mert ha Krisztus mondása szerint testünk anyagának még a legkisebb része sem vészén el, hanem mindnyájának szerepe leend a feltámadáskor, mennyire hosszúnak kellene a hajnak és körömnek lennie a feltámadtakon!! Ugyanis a haj és köröm egy emberélet alatt mily gyakran esik olló alá, úgy, hogy ha a feltárna- dáskor a lemetélt rósz mind visszatérülne, igazán szörnyeteg haj- és körömnövedók volna ennek elmaradhatlan követ- kezménye. Ez az ellenvetés kétségen kivül igen furcsa és nevetséges. Látható ebből, hogy mily kevéssé voltak akkor az emberek tisztában a fogalmakkal, az anyagcsere módja-* ról. Mert ha az ellenfelek tudták volna, hogy idő múltával, tegyük egy emberéleten át, mily roppant anyaghalmaz használtatik el az emberi testben, bizonyára erre alapították volna ellenvetésüket; de ezt nem teszik és azért szent Ágoston egyszerűen akként nyilatkozik: hogy abból, mi egykor a test természetes alkatrésze gyanánt szerepelt, semmi vész el. — Valószinűleg !így gondolták maguknak a test fejlődését, hogy az anyag, mely egykor a test lénye- gebe átment, állandóan meg is marad a testben. Amíg tehát a, test fejletlen, addig anyagmennyisége lassankint gyarap- szik, mindaddig, míg természetes mennyisége fokát el nem éri; azon pillanattól kezdve pedig, melyben a test anyagá- nak természetes mennyiségi fokát már elérte, az anyagok változatlanul megmaradnak helyükön, hacsak éhség vagy betegség egy részüket el nem távolítja. Az így támadt hézagnak pedig, természetesen egyelőre más, a táplálkozás útján vett anyagokkal kell kitöltetnie, míg azután a feltá- madás napján az eredeti ismét a kiegészítő rész helyébe lép. A befejezett testi fejlődés időpontjában működő táplál- kozási folyamatnak — tanúk szerint — úgy látszik egyedül a TEST FELTÁMADÁSA FALLEN FELHOZOTT NEHÉZSÉGEKRŐL. ’ S.. Ang. De civ. Dei. L. XXII. c. 12. et 10.

Next

/
Oldalképek
Tartalom