Hittudományi Folyóirat 8. (1897)

Irodalmi értesítő

irodalmi értesítő.

315világosan és rendszeresen tárgyalja. Az' általános részben eléggé kimerítően ismerteti a szentelmények eredetét, alakját, anyagát, kiszolgáltatóját, alanyát és ennek kellékeit, vala- mint a velők járó szertartást. A különös részben egyenkint tárgyalja, a lelkipásztorkodásról szóló művekben elfogadott felosztás nyomán, a három osztályba: exorcismus, áldás, szentelés — körébe tartozó egyes szentelményeket. Itt ugyan szívesen láttuk volna, ha közben-közben kissé fölmelegszik és fölemelkedik, vagy az elméletet a Szentírásból, hagyó- mányból, történetből vett adatokkal igyekszik vonzóbbá tenni, — mert, ha szónoklati anyagul is szánta művét, ez volna, ami kissé érdekesebbé tenné az amúgy is egyhangú, száraz magyarázatot! — No, de — mint megjegyeztük, ez nem is volt feladata! — Azért a legnagyobb elismerésre méltó munkát végzett.

Csak egyet nem hagyhatunk megjegyzés nélkül! A mű címlapján azt olvassuk: Egyházmegyei bírálattal. Bírálattal ? Tehát nem jóváhagyással? Ha nem jóváhagyással, akkor hogyan jelenhetett meg ? Vagy meg kellett volna a bíráló- val egyezni, legalább némileg közeledvén hozzá és felvilá- gosítván állításainak tarthatatlanságáról meggyőzni, vagy addig a művet ki nem adni, míg az egyházmegyei ható- ság jóváhagyását meg nem adja! Igaz, a mint a mű végén idézet bírálatból látjuk, okoskodó bírálóval van a szerzőnek dolga! Mégis közelednie kellett volna hozzá!. Ne feledjük: »In necessariis unitas!« Egyébként: Laus et. honor tibi auctor! ־ — y. —