Hittudományi Folyóirat 8. (1897)
Erényi Károly: A szónoklás mestersége
A SZÓNOKI,ÁS MESTERSÉGE« 129 készíteni, vagy egészen új tankönyvet írni, mely rövidebb vonásokban, de mégis világosan és határozottan, fejtegesse a szónoklat szabályait. A szónoklat általános szabályai, melyeket a nővén- dékek már gimnáziumi tanulmányaik közt elsajátítottak, állanak az egyházi beszédre is, csak alkalmazni és a spe- ciális célnak megfelelően fejleszteni kell őket. Hisz a keresztény egyház első századainak legjobb szónokai: Tertullián, Cyprián, Ágoston stb. stb. mind pogány szónokok valának s megtérésük után a világi rhetorika sza- bályait átültették a keresztény talajba is. Ha egy ily jó tankönyv révén a növendék valóban tisztába jött és újjaira szedheti a szónoklat szabályait, akkor a gyakorlatra kell fektetni a fősúlyt. Tanulják meg, hogyan kell a beszédet készíteni, — de gyakorolják azt is, hogyan kell elmondani. Ott, a szaktanár szeme előtt készítsék szónoki beszéd- jüket, ha lehet, a Szentíráson kívül minden más segéd- forrás nélkül. így tanulnak meg helyesen gondolkodni és önállóak lenni a szószéken is. Legtöbb szónoki beszédünknek az a kardinális hibája, hogy teljesen nélkülözik a jól kidolgozott beszéd szabályait. A szónoki beszéd négy főrésze: a bevezetés, tárgyalás, bízó- nyitás és befejezés — keresztül-kasul vannak egymáson. Legtöbb már a bevezetésben, midőn tárgyát még csak jeleznie kellene, egész halom oda illő vagy nem illő citátumot hord fel, mintha már is erősen akarna bizonyítani. E visszásságnak csak úgy lehet elejét venni, ha a szak- tanár szigorúan ügyel arra, hogy a növendék dolgozatában a jó beszéd szabályai hajszálig érvényesüljenek. Az ilyen beszédet aztán mondja el a növendék, ne egy- szer, hanem többször is, amig t. i. teljesen meg nem felel a szónoklás föltételeinek. De ez ne történjék az ebédlőben, midőn a szónokot csak zavarják társai, hanem a tan- teremben. A tanár pedig vigyázza meg szorgosan a növendék minden mozdulatát, gesztusait, mimikáját, hanghordozását, 9 Hittudomitnyi Folyóirat. 1897.
