Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Irodalmi értesítő

807 jeszkednie az egész katliolikus egyház papnevelésének tör- ténetére. Ámde másrészt nem foglalkozhatott minden egyes papnevelő-intézet történetével részletesen, hanem arra kellett törekednie, hogy az egyes intézetek történetében feltűnő és jellemző vonásokat kiemelje s ezekből egységes egészet alkosson. E mellett nem elégedhetett meg a múlttal, hanem a jelen viszonyokat és állapotokat is, és pedig kiváló gonddal, meg kellett ismernie, és pedig két okból. Először, mert az egyházi intézmények, tehát a papnevelésre vonat- kozók is, szívósan ragaszkodnak a múlthoz, a hagyományok- hoz, a szokásokhoz, tehát a jelen állapot sok tekintetben világot vet a múltra, sőt nagyrészt azonos azzal. Másodszor, mert a vatikáni zsinat óta, mint általában az egyházi élet- ben, úgy nevezetesen a papnevelés terén is nagy fellendülés és fejlődés tapasztalható, miért is a jelenkori papnevelós, főleg a nevezetesebb papnevelő-intézetek viszonyainak ala- pos ismerete megkönnyíti a papnevelés elméletének fölépí- tését. A világhírű papnevelő-intézetek mellett természetesen nagy gonddal tanulmányozta a szerző a hazai papnevelőket is, már csak azért is, mert nálunk ezekről, ezek tökéletes!- tésóről van szó s ez csak történeti alapon, a múlt adatok és a jelen állapot figyelembe vételével lehetséges. A szerző hiteles adatok szerzése végett felhasználta a papnevelós történetével foglalkozó meglevő munkákat, főkóp Theiner, Buss és Ponan műveit, továbbá levéltári kutatásokat eszközölt, levelezéseket folytatott s tanulmányi utakat tett Ausztriában, Németországban, Svájcban, Francia- és Olaszországban. A második kötetben a papnevelós elméletét adja a szerző, és pedig úgy, hogy a papnevelés eszményképét vázolja, tekintet nélkül arra, vájjon valósítható-e a meg- alkotott kép minden egyes része a mi viszonyaink között. Hogy belőle mit és mikor valósítsanak, az a viszonyokkal számolni tudó főpásztoroktól, függ. A mű anyagának és berendezésének feltüntetésére áll- jón itt az egész tartalomjegyzék:

Next

/
Oldalképek
Tartalom