Hittudományi Folyóirat 7. (1896)
Hölszky Károly: A papképzés reformjához
t ricistikát is önállóság és az eddiginél több becsülés illeti meg. A hodegetika pedig az ő néhány irányelvével mint melléktantárgy is megteszi hasznos szolgálatait. A szentse- gekrol szóló fontos tractatust pedig igazságtalanság volt a morálisból kisajátítani. — íme ezáltal még a tantárgyak száma sem szaporodnék. — A pastoralis ilyetén tákolt tér- mészetét még annak tanulása előtt ismertem meg; vájjon tanulhattam-e hát kedvvel ? — A homiletika lelket ölő elmé- leti tanulásn haszontalan időpazarlás volt; a liturgikai rósz- nél szívesebben bújtam a rubrikákat; a szentségeknél az avult Radlinszkyt félretéve, örömestebb ütöttem fel a derék Müller harmadik kötetét. És nem ugyanígy volt sokunkkal ?! 6. Az ötödik óv, vagyis inkább: propedeutikus első év — mint dr. Kereszty úr helyesen nevezi — philosophiai előtanulmányokra (szerintem ezenfelül a latin nyelv elsajá- títására szánva) valóban szép terv, de még szebb volna meg- valósítása. Ám sokan alaposan aggódnak, hogy e szép terv dugába fog dőlni. Ha úgy kellene lennie, tessék felvenni még egy tartalék tervet, melyet évek előtt pendített meg valaki a Magyar Államban Nagyváradról. A négy év között három hosszú — két-, illetve harmadfél hónapos — szünidő van; összesen teljes hót hónap. Mindenki tudja, hogy e hosszú szünidők a feledés, lazulás és szellemi-erkölcsi ernye- dés ideje. E hosszú szünet jól esik a tanárnak, jól tanítvá- nyának, de ez utóbbinak határozottan kárára van. úgy a tanulmányok huzamos megszakítása miatt (mi összes tan- intézeteinkre nézve áll s a külföldön nem is ily hosszú a vacatio), mint, és pedig különösen erkölcsi tekintetben. Bizonyítsak-e ? Ki ne tapasztalta volna ez állítás igazsá- gát ? . . . Növendék koromban a szünidők alatt többször rósztvettem alkalomszerű papi összejöveteleken, de megval- lom, sohasem épültem, sőt mindig elkedvetlenedtem. Pedig talán még ez volna a legjobb társaság a növendékek szá- mára ? Úgy ám! de még másfélékbe is szoktak kerülni! Azért a hosszú szünidőt meg kell szüntetni. Menjen a növendék szülei látogatására akár kétszer is óvenkint (adja- nak neki, ha rászorul, útiköltséget is) — de csak egy-egy- 606 -