Hittudományi Folyóirat 7. (1896)
Dr. Szentes Anzelm: A papi nevelés és oktatás kérdéséhez
596 egyíiázmegyei szokásokra is, és főleg az idősebb papok iránt tartozó nagy tiszteletre intsék az ifjú áldozó papokat; ezzel több jót érnek el, mint a gúnyos megszólásokkal. Ez utóbbi dolog emlékezetembe hozza a nagyon is elterjedt papi irigy- séget is, mely ellen sokszor kell szívhez szóló elmélkedése- két és beszédeket tartania a lelkiatyának, hogy a jövő papság, ha nem is teljeseit, legalább nagyobb részében ment legyen e rút bűntől. Mindenre kiterjedő, apránkint részletező szabályokat adni minden papnevelő intézetnek egyszersmindenkorra nem lehet. Hisz a papnevelő intézet nem gyár, a növendékek nem gépek, ahol mindent pontosan számszerint egyenlő mérték- kel lehet előre elkészíteni. A papnevelés mesterség, mely természetfölötti eszközökkel igyekszik célját megvalósítani; azért itt a nevelők alanyiságának is, meg a növendékek alanyiságának is nagy szerep jut. Hisz nézzük az egyházilag kifogástalan szerzeteket; ezek a lényegben megegyeznek, a mellékes dolgokban eltérnek; de azért mindenik kitűnő papokat nevel. Az országok szerint is. egyik nemzet papsá- gának egyénisége szívesen elfogadja azt, amitől a másik nemzet papsága húzódozik, és sohasem fogja megkedvelni azt, amire kedvet nem érez magában. Ezért a külföldi szó- kások behozatalánál is vigyázni kell, hogy ne legyünk minden hazai szokást eo ipso rossznak tekintő s ezért irgal- inatlanul irtó, túlbuzgó utánzók, hanem a hazai viszonyokat tekintetbe vevő s higgadt okossággal előrehaladó javítók. Amily fontos a papi nevelés az egyházra, ép oly nagy hatású a hitélet előmozdítására az igazi egyházias szellemű hittudomány művelése. A hittudomány tanításának legjobb mintája a francia oktatás, ahol a növendék a kisebb papnevelőből lép a nagyobb papnevelőbe, s ennek elvégzése után megy az egyetemi elő- adásokra. Ezt azonban jelenleg hazánkban reményleni sem merem, oly nagy pénzáldozatot kíván. Ehhez más idők kellenek. Nézzük tehát mit lehetne a meglevő viszonyokon javítani.
