Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Dr. Szentes Anzelm: A papi nevelés és oktatás kérdéséhez

567

4 évre szállították le. József császár halálával megszűnt e furcsa irányú papnevelő-intézet is.

A »R.« 1848. I. 43. és 44. számában Márkfi Samu egyetemi tanár értekezik »a hittani oktatás rendezéséről«. Két cikkének rövid tartalma ez: Az ifjú, midőn egyházi pályára lép, ezt látszik mondani: íme tietek vagyok, adja- tok irányt. Az eszmék egész új világát kész ő átvenni ok- tatóitól. Sok függ tehát attól, miként vezetik és oktatják az ilyen ifjút. Azért a tanárokra nagy felelősség háramlik.

Az 5 évet ő fölöslegesnek tartja, de 4 évet minden- kire nézve szükségesnek tart, aki pap akar lenni. Egyes kiváló növendékre nézve azonban ő is üdvösnek te- kinti a 4 évi tanfolyam után a mélyebb tanulmányú to- vábbi kiképzést erre alkalmas intézetekben.

Egyik fontos kivánata, hogy a tanár ne legyen túl- terhelve és minden tanárnak csak egy tárgya legyen. 0 az egyetemnél 12 tanárt kíván, minden tanfolyamnál hármat; és pedig a következő beosztás szerint:

I. évfolyam: első tanár tanítja az egyháztörténelmet, második tanár az ó- és új-szövetségi könyvek bevezető ta- nulmányát, harmadik a zsidó és arami nyelvet s a régi- ségtant.

II. évfolyam: első tanár tanítja az alapvető hittant s a hitvédelmet, második az értelmezéstant a Szentírás gya- korlati értelmezésével összekötve, harmadik a görög és arabs nyelvet.

III. évfolyam: első tanár tanítja az ágazatos hittant, második az erkölcstant, a harmadik a patrologiát.

IV. évfolyam: első tanár tanítja az egyházjogot, má- sodik a lelkipásztorkodástant, a harmadik a szertartástant.

A sokféle széleskörű elkalandozó tanulást nem ajánlja, hanem az alapos jó tanulást; a széleskörű ismereteket mind- egyik később szerezze meg maga saját továbbképzése útján. Megszívlelésre méltó ezen megjegyzése: »Az élet célja nem a tanulás, hanem a munkálkodás Isten dicsősé- gére, melynek a tanulás sokat használhat ugyan, de valljuk meg őszintén, bizonyos korlátokon kívül sokat is árthat.«