Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Biró Dezső: A keresztény házassági jog alapja a római jogban

451

A házasságkötés.

A házasság iránti nézeten igen sokat képes módosítani a nagy állami átalakulás, vallásos szokás, erkölcsi érzet, mű- veltség, egyszóval mindaz ami a társadalom organisatiojára képes hatni, mert a társadalom tulaj do nképeni alapvetője a házasság, melynek accessoriuma a család. — Mielőtt a házas- ság jogi természetéről értekeznénk, lássuk minő mozdulato- kát tüntet fel a jog a házasság történelmében.

A manus vagyis a férji hatalom absolutisticus idejében a megkötött házasság valóságos real uniót, sőt unifikációt eredményezett, a manus nélküli házasság pedig csak perso- nal uniót hozott létre, melyet a törvény dualismussá fej- lesztett a kereszténység behatása folytán s az új müveit kor emelt arra a színvonalra, mely a nőt megillette, tekintve társadalmi állását s melyet erényei méltán meg- érdemeltek.

Rómában a családfőnöki hatalom teljesen maga alá rendelte az egész famíliát, a nő csupán eszköz, nem öncélú lény; eszköz, amennyiben ő volt ama remény valósítója, melyet a férj az utódokba helyezett; eszköz, mert viszo- nozta ura jóindulatát, esetleg zsarnokságát volt kénytelen szenvedni.

A családfőnek különösen két hatalom volt kezében, mely valóságos úrrá tette, a férji és apai hatalom, potestas maris, patris familiaeque. — De a nőnek sikerült annyira amennyire emancipálnia magát a manus alól, úgy hogy a manus gyöngültével a patria potestas folyton nőtt, gyara- podott s végre majdnem egészen háttérbe szorította a ma- nust. így történt, hogy a manus nélkül kötött házassá- gok mindegyre szaporodtak, a nő már nem áll annyira a férj hatalma alatt, csupán annyiban, amennyiben azt a házasság természete követelte, s ennek eredménye az lett, hogy az apai hatalom a nő részéről a házasságot fel is bonthatta.

Ez azonban, mint első tekintetre is feltűnik, igazság- tálán intézmény volt. Ulpianusnál olvassuk: »ne acerbe pote29*