Hittudományi Folyóirat 7. (1896)
Biró Dezső: A keresztény házassági jog alapja a római jogban
fenhetett meg az eljegyzés, később, midőn a formaságok lassan-lassan elmaradtak, közvetítőket1 találunk, sőt volt eset, bogy egyszerű levélváltás1 2 útján történt az eljegyzés. A császárok alatt megtörtént, bogy kiskorúakat jegyez- tek el egymásnak a familia tagjai kölcsönös megegyezésök- kel. Az eljegyzés a connubiumon alapult. A connubium pedig csupán a status civitatis-sal biró római polgárok közt jöhetett létre. A kik bírtak ily statussal vagyis a connu- biumra igényt tarthattak, azok közt az eljegyzés is mindig érvényes volt. Azonban, akik nem bírtak képességgel az érvényes eljegyzésre, azok természetesen érvényes házassági Szerződésre sem léphettek.3 A gyászév alatt eljegyzés jöhetett létre, házasság nem. Sőt a gyászév alatt végbemenő eljegyzést lakoma követte, amely alatt a gyászt levetették. A gyászóv alatt végbemenő házasság infamiát vont maga után, mert a római családi jog szerint az vérzavart (turbatio sanguinis) okozhat, de Paulus szerint az eljegyzés ment volt az infamiától. Tilos volt azonban a tartományi tisztviselőnek házas- ságra, illetve eljegyzésre lépni, míg hivataloskodásának éve tartott. Különben a tisztviseló'ség, mint látni fogjuk, házas- sági akadályt képezett Rómában. A hét éven aluli gyermek sem köthetett érvényes eljegyzést maga jószántából s csu- pán a 7 éven felüli, kit a római jog a maioris infantia körébe vett, volt képes a törvényszabta eljegyzésre. Erről értesít a Digesták casuistikája. Az eljegyzés az apai hatalom beleegyezése nélkül, mint tudjuk, nem történhetett meg. Paulus szerint »in sponsali- bus etiam consensus eorum exigendus est, quorum in nup- tiis desideratur«.4 Paulus eme tudósítása világos. A nuptiae meg nem történhetett a pater familias akarata és beleegye- zése nélkül, már pedig in sponsalibus .... eorum .... nup- tiis desideratur. A vőlegény tehát a jegyes apjával beszélte 1 Dig. XXIII. I. 18. 2 Dig. XXIII. I. 7. 2 Dig. XXIII. I. 16. ‘ Dig. XXIII. I. 7. — 445 —
