Hittudományi Folyóirat 7. (1896)
Huttkay Lipót: A Fiú istenségének hitcikkelyéről
401 forrását érheti-e átok ? Aztán az igazság s eretnekség hívei egykép vérengzők voltak. Es ezzel befejezzük a XII. és XIII. század ama rajongó felekezeteinek rajzát, melyek mindegyike Jézus istensége nimbusának megtópését írta zászlajára. Erőszakosságuk meg- tört az igazság sérthetetlen vértjén, élő bizonyságául a Gondviselés őrködő szemeinek. Jézust ma is milliók és mii- liók imádják Istenül, készek véröket ontani érte. És ők hol vannak? Az idő elsöpörte őket, szomorú emléküknél egyéb mi sem él ama felekezetből, mely valaha oly hatalmasan tört ki és eget kért. És vájjon a világ meghajol az idő, a történelem e kérlelhetetlen logikája előtt ? Nem! hisz — ríj- ból hangsúlyozom — a tagadás szelleme nem ismer enyé- szetet. Az új Antitrinitariusok. A XVI. sz. reformátorai: Luther, Kálvin hirdették először, hogy a hitnek egyedüli forrása a Szentírás. Ezzel elvetették a szt. hagyományt, el az egyház csalhatatlan tanító tekintélyét, ezt a szelid féket, mely bölcs mórsók- lettel szabott korlátokat az emberi elme szertelen csapongá- sának s helyébe hitszabályul a törékeny egyéni meggyőző- dóst állíták, fennen hangoztatva, hogy a Szentírást kiki tetszése szerint értelmezheti. E botor elv csakhamar meg- termé keserű gyümölcseit: 1530-tól tova vajmi számosán kerültek felszínre (Hetzer, Campanus stb.), kik a hitújítók ecsetelt elvéből indulva ki, folytatólagos következtetéseik kapcsán oda lyukadtak, hogy magát a Szentháromság hit- titkát merészelték tagadásba venni; a régi Szentháromság- ellenesek körmönfont eszélyességével rendkívüli szívósságot, akaraterőt egyesítve. És a tóvely most annál veszélyesebb volt, minél inkább fordult el az emberiség izgatott s vi- lágosság (?) után epedő közvéleménye az előző idők hamis vallás-rendszereinek regényes ideáitól. Ok szakítva minden fantasztikus árnyalattal, nagyon is az észszerűség elvét han- goztatták, amennyiben az emberi gyarló elme által felfog- hatatlan Szentháromság titkának az emberileg megfoghatót 26 ,,Hittudományi Folyóirat1896.
