Hittudományi Folyóirat 7. (1896)

Irodalmi értesítő

— 336

Isten teremte, teremtette újra, azaz megváltotta Krisztus az embert. A következő napon szombatot, azaz nyugvó napot tartott a sírban; a harmadik napon pedig, mint a halál meggyőzője s az Urban elhunytaknak első zsen- góje, feltámadott. Három napból áll a mi létünk ideje is, K. H!

Az első a harc és küzdelem napja, a második a nyu- galöm napja, a harmadik pedig a feltámadás napja, köves- síik tehát Jézust, a mi fejünket és vezérünket; vegyük fel keresztünket s harcoljunk a test, a világ és az ördög ellen mindaddig, mig el nem érkezik a nap, melyen le kell száll- nunk a sírba, a nyugalom hajlékába. És ha a kereszt, a küzdelem pályáját hősileg megfutottuk az első napon, mely a mi földi életünk napja, a következő napon csendesen fogunk nyugodni a sírban és aludni azon szent várakozás- ban. hogy eljő ismét az Ur dicsőségben, s a mi testünket az ő megdícsőült testének hasonlatosságában feltámasztja. Igen. a harmadik napon ismét eljő az oroszlán •Inda véré- bői s hallatni fogja szavát napkelettől napnyugotig, s akkor rettegni fognak azok, akik benne nem hittek, vala- mint azok is, kik ugyan hittek, de a hit által fel nem támadtak az igazságra. Azok pedig, akik a hit által feltá- madtak véle az igazságra, feltámadnak általa az örök életre. Alleluja, Alleluja, Alleluja!«1

Nézetem szerint ezen egy beszéd is jó nevet biztosi- tana a szónoknak a magyar egyházi szónoklat terén s meg- érdemelte az egész kötet kiadását.

Van azonban Magyar Ferencnek még néhány jellemző sajátsága, mely figyelmünket s érdeklődésünket különösen leköti s ez az ő rhetorikája, mely az ellentétek és senten- tiákban nyilvánul.

Nincs magyar egyházi szónok, ki oly figyelmet s előszeretetet mutatna a sententia s az ellentétek iránt, mint ő.

Sententiával szereti megkezdeni beszédeit s ebben

321-22. lap.