Hittudományi Folyóirat 7. (1896)
Dr. Rézbányai József: A nemzeti, tartományi és egyházmegyei zsinatról
278 3. A zsinat elhanyagolása. Bár az anyaszentegyház annyiszor nyomatókkal hang- súlyozta és sürgette a zsinat megtartását, volt idő, sőt épen az újabb kor azon idő, amidőn azt — úgyszólva — teljesen elhanyagolták. Ennek okát legelőször is minden fogyatkozásnak és emberi gyarlóságnak végokában: az ember rosszra hajlandó természetében kell keresnünk. A cél, a szükséglet, mely a zsinatot megteremtette, az egyház s általán a hivek lelki életének felvirágoztatása, az anyaszentegyház eszményi állapota volt. Ezen eszményért küzdöttek a Nagy Gergelyek, szent Ágostonok. Ambrusok, Cyrillek, Chrysostomok, Vazulok, Borromei szent Károlyok, s valamig e nagy férfiak éltek, virágzott az egyház, a lelkiélet, a zsinatok gyakoriak voltak, nem is kellett az egyháznak törvényben előírnia, a törvény bele volt írva a főpásztornak szívébe, ott lappangott az a lélek mélyén, s azon ösztön, hogy a jót, amelyet kezdettek, felvirágoztassák, önkény- telenül is reá vezette őket azon ösvényre, amelyen haladva, a kitűzött célt megvalósíthatják s a lelkiéletet az egész reájok bízott egyházban felvirágoztathatják: a zsinat tartására. Ellenben, midőn a nagy főpapok székét törpe, hanyag, tehetetlen főpapok foglalták el, akik a top ász tori teendőkről mit sem tudtak, akik a főpásztori széket csak ép oly hiva- talnak tekintették, mint akármely mást, rendre elhanyagol- ták, amit a nagy elődök buzgósága megteremtett, s első sor- ban a minden fegyelemnek legfőbb kútfejét, a látogatást (visitatio) és az egyházi élet éltető forrását: a zsinatot hagyták el. Hogy mennyi baj és kár eredhetett e két főkötelemnek elmulasztásából, azt csak az tudja meg egész valójában, aki az azon kori krónikába beletekint! Amely korszakban e kettőt elmulasztották, vagy hanya- gul teljesítették, azok az egyház legsötétebb napjaihoz szám- láthatók! Innét a sok keserű panasz, mely a jobbak ajkán azon
