Hittudományi Folyóirat 7. (1896)
Dr. Kis-Erős Ferenc: Az egyházi javak tulajdonjoga, különös tekintettel Magyarországra
189 látozhatja 1. maga a tulajdonos az által, hogy egyes jogosult- Ságokról lemond, pl. bérbeadás által; 2. korlátokat állít fel a törvény a közérdek megóvása céljából,1 pl. a marhavészben elhullott marhát el kell ásni, itt az elidegenítési jog van korlátozva; idegen épületbe beépített gerendáidat az épü- letbó'l ki nem szedheted, bár nem szűntél meg azoknak tulajdonosa lenni, itt a védelmezési jog van korlátozva. Yégül még két szempontból vegyük szemügyre az em- bér és a vagyon viszonyát: 1. első sorban tekintettel az emberre, 2. tekintettel a dologra. 1. Ha tekintjük az embert, — mint már az előbbi fejezetben láttuk - az embernek természeti szüksége s így jogosultsága is van valami vagyon szerzésére, mely létének föntartására föltétlenül megkívántatik. Itt szabatosabban óhajtjuk ezt körvonalozni. Ha a természeti törvény kérlel- hetetlenül utal bizonyos javak használatára, akkor nemcsak ama javakat érintő használati, hanem egyszersmind tulaj- donjogi hatalom szerzésére is jogosít. Mert 11a a természet Ura csak a használat élvezetére utalna kérlelhetlenül, a tulajdonjog szerzésére pedig a feljogosító hatalmat a tételes emberi törvényhozásnak adta volna át, akkor megtörténhet- nék az az eset, hogy az emberi törvényhozás egyesektől minden néven nevezendő javakra vonatkozó tulajdonjog szerzését megtagadná; de megtagadhatná úgy a törvényho- zás, mint egyesek a javaknak még használat céljából való tengedósét is, s így a természet Ura az ő természeti törve- nyével kérlelhetetlenül utal bizonyos javak használatára, és ugyanő teszi lehetővé azt, hogy még a lét föntartására szükséges javak használatától is megfosztathassunk. Már pedig a józan ész még az ilyen gondolattól is visszariad, mert ez annyi, mint azt állítani: amit a természet Ura egyik kezével alkotott, azt másik kezével lerombolta. Tehát ha valamely fizikai vagy jogi személy létét a természet Urától vette, ugyanaz ruházta föl tulajdonjog-szerzési liata1 §. 2. Inst. (1, 8.) »Expedit reipublicae ne quis re sua male utatur.«:
