Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Irodalmi értesítő
806 követésérül négy könyvei», és «A mostan támatt Uj Tudó- mányok Hamisságának Tiz Nyilván-való Bizonysága és Rövid Intés a Török Birodalomrul és vallásrul.» Magának a kiadásnak módozatait és keletkezését a ma- gyár sorozathoz írt «Általános előszóban» röviden így adja elő Rapaics Rajmond tud. egyetemi tanár, aki Kisfaludy Á. Béla tud. egyetemi tanárral a magyar sorozatot sajtó alá rendezi: Feladatunk: Pázmány Péternek, mint a budapesti királyi magyar tudomány-egyetem alapítójának, összes, már nyomta- tásban külön-külön megjelent, vagy még mindig csak kézirat- ban levő, latin és magyar munkáit összegyűjtve kiadni, hogy ez által Alma Materünk nagy alapítója iránt a köteles tisztelet- adásnak és hálának azt a nemét is teljesítse, mely az ősök elévülhetetlen becsű irodalmi hagyatékának nemcsak egyszerű megőrzésében áll, hanem főleg abban nyilvánul, hogy azokat tudományos és irodalmi közművelődésünk céljaira lelkiismere- tes, szorgalmas munkával felhasználjuk. Ami Pázmány összes munkái e jelen kiadásának keletke- zését, módját és tervét illeti, azt is legyen szabad röviden előadnunk. 1881. évi december hó 30-án Szilágyi Sándor, tudomány- egyetemünk könyvtárának igazgatója, mivelhogy épen neki hivatása, a többi közt, Alma Materünk alapítójának kéziratait is őrizni és gondozni, avval a javaslattal járult az egyetemi tanács elé, hogy egyetemünk alapítója ötödik. 1885-re eső félszázados évfordulójának emlékére, anyaintézetünk nagy ala־ pítójának kéziratban levő latin munkáit adja ki, amivel aztán maayar munkáinak gyűjteményes kiadását is egybe lehetne kapcsolni. Az egyetemi tanács, 1882. évi január hó 7־én tartott ülésében, nagy helyesléssel fogadta a javaslatot annál is inkább, mert annak megvalósítása az egyetem alapítója iránt, nyilván- valóan, a háladatosságnak el nem némítható követelése. Elv- ben tehát az egyetemi tanács rögtön hozzájárult a könyvtár- igazgató javaslatához, s nemcsak a még kéziratban levő latin, hanem a már Pázmány Péter életében kinyomatott magyar