Hittudományi Folyóirat 6. (1895)

Imáink módosításáról

796 a Szentlélek redd száll, és fiad fog születni, kit Je'2ws-nak nevezel. Nagy leszen ő, mert istennek fia; király leszen ő, s országának nem lesz vége. A boldogságos Szüz-Mária, bár nem értette egészen e szavakat, nagy alázatosságában meghajtotta fejét és így szólt: — íme, az Úr szolgáló leánya; legyen a te igéd szerint. Erre az angyal eltűnt; Mária pedig a földre borult és imádta Istent, aki olyan jóságos volt iránta. Názáret a zsidók országában, a régi Kánaán földjén feküdt. — Szűz, azaz fiatal leány. — Miért nevezzük Máriát: Boldogságos Szűz- nek ? Boldogságos annyi, mint legboldogabb. Olyan boldogság nem ért senkit sem, mint őt. — Jegyes annyi, miiyt menyasszony. Isten a jám- bor Józsefet rendelé Mária és a kis Jézus védőjéül és fentartójául. — Miért választotta ki Isten Máriát erre a nagy dicsőségre ? Mert Mária igen jámbor és szent volt. Szegény volt és egyszerű. Isten csak a szívre néz. — Mit mondott az angyal Máriának ? Isten-Szentlélek- Istenfia. Hány személy van az Istenben ? (22.) Ki az első isteni sze- mély? Ki a második isteni személy? Ki a harmadik isteni személy? Igazi Isten-e mind a három személy? (23.) Hány Isten a három isteni személy? (24.) Hogy nevezzük a három isteni személyt egy szóval ? (25.) Mi emlékeztet legjobban a Szentháromságra ? (A kereszt- vetés.) A Szentlélek szállott a Bold. Szűzre. «Fogantalott Szentlélek- tői.» Ki a Szentlélek ? (75.) Mi által szenteli meg a Szentlélek az embert? (76.) «Üdvözlégy malaszttal teljes!״ Mi a malaszt? (77.) Miért ad a Szentlélek malasztot ? (78.) Üdvözülhetünk־e Isten ma- lasztja nélkül? (79.) Kicsoda Jézus Krisztus? (59.) Hányadik isteni személy lett (tehát) emberré ? Miért lett a Fiúisten emberré ? (6.) Miért akart a Fiúisten érettünk szenvedni és meghalni ? (6.) Ha a Fiúisten emberré lett, Isten maradt-e ö továbbra is ? Jézus Krisztus Isten is, ember is egyszerre. Isten-ember. — «Hiszek .. . Jézus Krisztus- ban, 0 egyetlen fiában, a mi Urunkban, ki fogantatott Szentlélektöl, szüle- tett Szűz Máriától.» — Az Angyali üdvözlet (Üdvözlégy») magyarázata. — Esetleg az «Úr angyala» betanítása és magyarázata. — Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe. IMÁINK MÓD0SÍTÁSÁRÓ1. Anonymus szükségesnek látja, hogy imáink általában s első sorban a leghasználatosabbak, melyeket már a kis gyermeknek be kell tanulnia s naponkint végeznie, a gyermek és a nép felfogásához s a magyar nyelv szelleméhez képest tökéletesbüljenek. így pl.:

Next

/
Oldalképek
Tartalom