Hittudományi Folyóirat 6. (1895)

Dr. Reiner János: A fölszentelési cím az érvényben levő jog szerint

643 tételnek meglétéhez, hanem csak azt mondják ki, hogy a felszentelési címeknek, illetőleg azok egyikének a felsőbb rendek feladása előtt okvetetlenül meg kell lenniök. A közönséges egyházjognak rendelkezései azon alap- elvből indulnak ki, s azon szabályhoz fűznek jogi követkéz- ményeket, hogy a felszentelt egyházi személyek illő eltartá- sának biztosítva kell lennie; már most csak ezen alapelv nyer enyhítést az egész egyház viszonyaira való tekintettel, amidőn közkötelezöleg csak az mondatik ki, hogy csak a felsőbb rendek feladásánál kell valamely felszentelési címet biztosi- tani, vagyis csak az lett az összegyházra nézve általánosan kőtelezővé téve, amit az egyház minden részében könnyebben lehet megtartani. Ahol azonban a viszonyok nem teszik szükségessé ezen könnyítést, vagy más okok forognak fenn, ott az alapelv, az alapgondolat a legteljesebb mértékben érvényesülhet. A második tétel, amelyet a felszentelendő személyre vonat- kozólag említettem, az, hogy a tulajdonképi felszentelési címek csak a világi papokra, s oly nem világi, szabályozott papokra s congregatióknak tagjaira vonatkoznak, akik nem tesznek ünnepélyes, vagy ezzel egyenlő hatályú fogadalmat, s csak ezeknek felszentelésénél alkalmazhatók a tulajdonképi felszen- telési címeknek szabályai. A tridenti zsinatnak kérdésünkre vonatkozó s általam ismételten említett határozata, rendelkezését kifejezetten a világi papokra szorítja. Azt rendeli ugyanis «ne quis deinceps clericus saecularis ... ■ ad sacros ordines promovetur», vagyis hogy a világi papság- hoz tartozó egyházi személy ne szenteltessék föl mindaddig, amig valamely fölszentelési cím nincs részére biztosítva. Ezen korlátozás sajátszerü következményekkel járt, amelyek arra bírták V. Pius pápát, hogy 1568-ban önelhatározásából ex motu proprio et ex certa scientia kiadott bullájában a trienti zsinat rendelkezéseit kiterjeszsze.1 1 Pius Episcopus (V.) S. S. Dei .... Quum autem nulla in hujus modi (Tridentini) decreto religiosorum clericorum mentio facta fuerit, ac propterea nonnulli ___ certorum ordinum religiosi seu canonici vel 4 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom