Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Dr. Mihálovics Ede: Természetes és természetfölötti istenismeret
615 képességeivel megismeri is az Istent, természetfölötti módon is kell ismeretére törekedni, mert a természetes ismeret alapján nem tarhatja fönn a viszonyt Istenével. Azért mondja az Apostol: «Sine fide autem impossibile est placere Deo. Cre- dere enim oportet accedentem ad Deum, quia est, et inqui- rentibus se remunerator sit».1 Tehát, aki Istenhez közeledni akar, aki viszonyban akar vele lenni, annak hinnie kell azt, amit különben természetes esze által is megismer. Ezen nyi- latkozatra hivatkozik a tridenti2 zsinat is, midőn a megiga- zulásról, azaz az ember Istenhez való viszonyának helyre- hozásáról szól. Mindezekből látható, hogy mily hiú azoknak ellenvetése, kik azt mondják, hogy amint fölösleges volna minden termé- szetfölötti kinyilatkoztatás, épen olyan fölösleges a benne való hit. XI. «Videmus nunc per speculum in aenigmate — mondja az Apostol3 — tunc autem facie ad faciem : nunc cognosco ex parte; tunc aulem cognoscam, sicuti et cognitus sum». Ezen szavakkal utal az Apostol bizonyos időre és állapotra, midőn az Istent szinröl-szinre fogjuk látni. Ebből természetesen az folyik, hogy még egy harmadik neme van az istenismeretnek; mert forrása és módja más, mint az eddig tárgyaltaké. Kérdés, milyennek mondjuk, hogyan nevezzük ezen ismeretet? Természetesnek nem mondhatjuk, ha mindjárt csupán azt tekintjük, hogy ezen élet után juthatunk hozzá, mert az Apostol ezen időre utal; már pedig ami ezen élet után vár az emberre, az természet- fölötti. Jobban kiviláglik ez, ha vizsgáljuk, vájjon ezen életben nem láthatja-e az ember Istent. A látást kétféle értelemben vehetjük, vagy tágabb vagy szükebb értelemben; az utóbbi értelemben a szemnek látását jelenti, azaz szemeinkkel való fölfogását annak, ami közvetet- lenül előttünk jelentkezik. Tágabb értelemben pedig minden 1 Hebr. 11. 6. 2 Sess. 6. cap. 6. ־ Cor. I. 13, 12.
