Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Dr. Mihálovics Ede: Természetes és természetfölötti istenismeret
606 híjával lenni látszanak, addig az előbbiek Istennek tökéletlen ismeretével bírnak. Látjuk ezekből, hogy a hit hiányának okai természetesek, mert az értelemnek és akaratnak korlátoltságá- bői következik, amely sok embernél még a természetfölötti malasztnak erejét is leszorítja. De ez egyszersmind bizonyíték a keresztény hitnek természetfölötti volta mellett. Mert a tér- mészetesen csak a természetfölötti uralkodhatik, a természetes tökéletlenséget csak a természetfölötti tökéletesség képes meg- szüntetni. Akikben tehát keresztény hit honol Isten léte felöl, azokban a természetes korlátoltságot valami természetfölötti tökéletesség eltörölte; a keresztény hitnek alapeleme termé- szetfölötti. Azért másképen nyilatkozik azoknál a meggyőződés Isten léte felöl, akik csak természetes módon ismerik azt és más- képen azoknál, kik természetfölötti módon hiszik azt. Az elöb- biek nem tőrödnek a megismert Istennel, legfölebb annyira, amennyire más ismerettel, t. i. amennyiben ez az emberek jólétének szolgál. Ezért látjuk, hogy ilyenek csak akkor tart- ják szükségesnek Isten létét hangoztatni, midőn a társadalmi rendről van szó, ismeretöket csak oly eszköznek tartják, mint akár az iránytű ismeretét. Mert az embernek természetes töké- letlensége az önzés, amely Istennel szemben is érvényesül. Akik azonban keresztény hittel bírnak Isten léte felöl, azok- nál ezen meggyőződés nem marad pusztán az értelemben, hanem egész valójukat eltölti s minden cselekedetökben nyilai- kozik. Az ész, midőn gondolkodik, vonatkozzék gondolata bár- mily tárgyra, ezen meggyőződését érvényesíti, mert odagon- dolja: ha ezt Isten is úgy találja, akkor úgy van. Az akarat pedig, midőn valami vágy maga felé vonzza, fölfüggeszti el- határozását s ezen meggyőződéstől kér tanácsot. A hivő kérész- tény semmihez sem fog azon gondolat nélkül, hogy fölötte Isten szeme őrködik, mely mindent lát és ítél a cselekedetek értéke felett. Ezen meggyőződés kiséri minden lépését s az élet minden körülményei és változásai között mint támasz, mint erősítő és vigasztaló, mint vezető érvényesül. A hivő keresztény nemcsak akkor gondol Isten létére, midőn ezt érdeke
