Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Irodalmi értesítő
586 szerzőnk, miért nem vetette egybe Bossuet karácsonyi beszé- dét Pázmány azon karácsonyi beszédével, melyet halála előtt két évvel írva, függelékül adott ki beszédei után s mely a nagy szónoknak nemcsak hattyúdala, de legsikerültebb kará- csonyi beszéde is? Im3, már itt is eleve el kellett buknia Pázmánynak a beszédek kiválasztása folytán; és valóban el is buktatta öt szerzőnk; ki Bussuet ezen beszédéről első kiindulásakor így szól: «Bossuet beszéde egyike a legfenségesebb conceptiók- nak».1 Pázmányról pedig ezen végkövetkeztetésre jut: «Míg Bossuet a Szentírás alapján mindenütt a dogma mélyére hatol, addig Pázmány épen csak felszínét érinti a dogmának, soha mélyebb fejtegetésbe nem bocsátkozik. A második részben bizonyos fokozatosságot látunk, de egész fejtegetése sem értelmi mélység tekintetében nem emel- kedik, sőt fokról-fokról száll ... a legtöbb helyt az érzelmi megindítás is nagyon gyönge. A képzelem oly hatalmas ere- jét, mint Bossuet-é, Pázmánynak egyetlen beszédében sem ta- !áljuk; a világos, szabatos előadásra hasonlít hozzá, de ebben a tekintetben is nagyon alatta marad. Mint e beszéd is mutatja, Pázmány inkább az értelem, mint a szív és képzelem embere. Látjuk benne a theologiai tanárt, aki nagyon is hozzászokott, hogy tételeit pontosan felállítsa, bizonyítékait elég szabatosan elrendezze, de nincs ereje, hogy az érzelmeket mélyebben fel- indítsa, még kevesebb ahhoz, hogy a képzeletet is működésbe hozza s így ragadja magával az akaratot az elhatározásra.»1 2 Az ismertetés ezen szűk kerete nem engedi, hogy igazsá- got szolgáltassak Pázmánynak, azért csak röviden jegyzem itt meg, hogy Pázmány a gondolkodás és előadás világosságában, valamint a meghatározások szabatosságában felülmúlja Bős- suet-t, az irály fenségéhez pedig, ott, hol ennek bemutatására alkalma van, vele egyenrangú. Különben is Pázmány nem nagy dogmatikus, hanem nagy moralista s így a dogmatikus Bős- suet-vel, mint fentebb is kimutattam, egybe sem vethető. 1 LXXVI. 1. 2 LXX. lap.
