Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete
511 lanul tört közéjük, könnyeit ajánlotta fel a vendégségben. Tanuljátok meg, hogy mily fájdalom terhe alatt nyög az, ki nem pirul a vendégségben sírni.»1 3. A homüiák alakja. Sz. Gergely, a sz. Péter magas tanszékén ülő népies egy- házi szónok; beszédeinek alakjául az egyházi beszédalakok legnépszerűbbjét, az alacsony homiliát választotta. E beszéd- alak szinte kínálkozott azon szónoknak, ki egy beszédben kívánta a köréje gyűlt különféle rendű és műveltségi fokú hallgatóinak lelki szükségét kielégíteni. E beszédalakot a nagy szónok jól ismerte, általában ke- esésén és művésziesen használta. Benne megvolt azon tehet- ség, hogy a bekezdésben azonnal érdeket tudott első felvett tárgya iránt kelteni; soha nem volt szűkében a szellemes fordulatoknak, melyekkel az egyik tárgyról a másikra való átmenetet előkészítette, az egybefüzö kapcsot könnyedén találta fel. A felvett sz. evangéliumi szakasz minden gondolatához oda fűzte annak értelmezését és tanulságát. «A most felolva- sott evangéliumból megértettétek kedveseim, miként járultak Üdvözítőnkhöz a bűnösök és a vámosok, ki őket nemcsak tanítása kegyelmében részesítette, hanem a velők való ét- kezésre is méltatta. Mit látván a farizeusok, boszankodtak. Miből megérthetitek, hogy az igazi jámborságot a részvét, az áljámborságot ellenben a boszankodás jellemzi, jóllehet a jám- borok is szoktak a bűnösök fölött boszankodni. De más az, ami kevélységből és más, ami buzgóságból történik. Ezek aggódnak, de senkit meg nem vetnek: féltenek, de senki felett kétségbe nem esnek: felháborodnak, de szeretnek: felhevülésökben külső- képen dorgálnak, de belsejökben a szeretet részvétét el nem fojtják. Azokat, akiket korholnak, leikökben vajmi sokszor még maguknál is jobbaknak tartják . . . Ellenben azok, kik a jám- borságot csak színlelik, kevélységükben másokat megvetnek s a gyengébbek iránt irgalommal nem viseltetnek: ezek minél büntelenebbeknek tartják magukat, annál bünösebbekké válnak. 1 Hóm. ;53.
