Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Dr. Mihálovics Ede: Természetes és természetfölötti istenismeret
421 tes határokon alul szorították. Ezek ugyanis azt tartották, hogy az ember az isteni dolgokat illetőleg, természetes eszével csak befogadhat, de öntevékenysége által semmire sem mehet. Istent csak természetfölötti kinyilatkoztatás útján lehet megismerni, melyhez az egyes ember hagyomány által jut. Ezt a traditio- nalisták tanították, és pedig a többi között: Bonald, Bonnetti, Ventura, de la Meunais és Bautain. Napjainkban is tapasztaljuk, milyen ellentétes vélemények uralkodnak. Részint az idealismus vallásáért rajong az embe- riség, részint a positivismus tanaiért. De bármelyik párthoz szegődik is, a materialistikus scepticismus tartja fogva min- dennek ismeretét illetőleg, ami az érzékeket felülhaladja. Ezekre alkalmazhatók Lactantius szavai: «Alii putaverunt sciri posse omnia: hi sapientes utique non fuerunt; alii nihil, ne hi quidem sapientes fuerunt. Illi, quia plus homini dederunt!• hi, quia minus.»1 Mi tehát az igazság? — kérdezzük Pilátussal. «Ut neque■ te omnia scire putes, — feleli Lactantius — quod Dei est; neque omnia nescire, quod pecudis est. Est enim aliquod medium, quod sit, i. e. scientia cum ignoratione coniuncta et tempe- rata.»1 2 Tehát az ember képes bizonyos ismeretre, melynek azonban határai vannak; bizonyos fokig megismeri az Istent természetes eszével, de ezen a fokon túl nem képes fölemel- kedni, mert természetes képességei korlátoltak. Kérdés most, hol van azon határ, melyen túl senki sem emelkedhetik, azaz, milyen ismeretre képesít a természetes ész? Ezen kérdésre megfelelt a tanító egyház a vaticani zsinaton: «Sancta Mater Ecclesia tenet et docet, Deum rerum omnium principium et finem naturali rationis lumine e rebus creatis certo cognosci posse; invisibilia enim eius a creatura mundi per ea, quae facta sunt, intellecta conspiciuntur.»3 «Si quis dixerit. Deum unum et verum, Creatorem et Dominum nostrum per ea, quae facta sunt, naturali rationis lumine cognosci non posse; 1 Instit div. L. III. c. 6. 2 Id. h. 3 De fid. cath. c. 2.
