Hittudományi Folyóirat 6. (1895)

Irodalmi értesítő

mázzá: Khinában, Persiában és Indiában. Confucius és Zo- roaster tana majd a brahmanismus képezik tanulmányának anyagát. Cákja-Muni vallásának, az újabb időben nyugaton is feldicsért buddhismusnak egy külön (hatodik) fejezetet szentel. Kutatja alapítójának életét és tanát, a történeti és a mai budd- hismns hittani értékét, erkölcsi és társadalmi hatását. Ép oly kevéssé találja meg benne az isteni szót, melyet keres, mint eddigelé egyebütt. Ugyanazon tehetetlenséggel találkozik itt is, egyes tisztultabb vallási eszméket leszámítva, mint a többi pogány vallásoknál. A pogányság tehetetlenségét ekként meg- állapítván, a hetedik fejezetben a monotheismus tanulmányo- zásához lát. A keresztény írók e kérdések fejtegetésében közön- ségesen a priori már absolut igaznak tekintik a monotheis- must. Broglie mintegy a monotheismuson kívül foglal állást és egyszerűen mint egyik a történet folyamán fellépő vallást tekinti. Azután pedig levonja a dogmatikus consequentiákat, melyek magából a történeti tényekből folynak. Majd követ- kezetesen fejtegeti a monotheismust három alakjában a sze- rint, amint a zsidó, keresztény és izlám vallásban nyilvánul: eredetében, fejlődésében és történetében. A monoth. lényege nem épenséggel az egy Isten eszméje, mely a pogány vallá- sokban is felcsillan, hanem a Teremtő eszméje. Miért is úgy határozza meg, hogy az annyi: mint a Teremtő egy Istenben hinni és kizárólag öt imádni. Eredetében a zsidó nép sui generis eszméje, mely nyilvánvalóan természetfeletti interven- tiót feltételez. A kereszténység alapját is a zsidó monoth. képezi, az izlám pedig mindkettőtől kölcsönzött. Dogmája: az Isten absolut egységének eszméje, ami formaliter kizárja a kereszténység két fontos dogmáját a szentháromságról és a megtestesülésről. Azt mondja magáról, hogy folytatása és helyreállítása Ábrahám monotheismusának. Kérdés, mennyire igaz ez állítás? Mert ha nem igaz, hogy a mohamedánizmus a megelőző monoth. vallások folytatása: akkor, minthogy elismeri ezen vallások igaz voltát, önmaga ellen tanúskodik. A szerző lépésröl-lépésre bizonyítja tételét és eredményhez jut, hogy az izlám nem lehet isteni vallás. Az eddig bizo­21 — i’21 — *Hittudomány' Folyóirat» 1895.

Next

/
Oldalképek
Tartalom