Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Kudora János: Az egyházi ékesszólástan elmélete
185 nem tudna újat mondani. «Igaz, hogy nehéz ugyanazon ünne- pélyes alkalomról — Krisztus kínszenvedéseiről — gyakran, alkalmasan és méltóan beszélni, ámde a pap az isteni irga- lom ezen titkainak közepette nem tagadhatja meg hívei előtt a prédikálás kötelességét: ime maga a kibeszélhetetlen beszéd- tárgy ad heszélöképességét, nem is hiányozhatik a beszéd- anyag oly tárgyról, melyről soha sem lehet eleget beszélni. Méltó, hogy az emberi gyarlóság az Isten dicsősége előtt megsemmisülve érezze magát; igazságos, hogy az Isten irgalmi tényeinek magyarázatára magát képtelennek tudja. De azért mégis csak munkálkodjanak érzékeink, maradjanak az ügy- szolgálatában tehetségeink, habár eszméinket kifejezni nem bírnánk is; hasznos, az nekünk, ha bevalljuk, hogy az Úr fel- ségéröl csak érezni tudunk helyesen.»1 Szép világot vet alázatosságára az, hogy míg beszédtár- gyait a legmagasabb szempontból kezeli, addig önmaga felül a legalázatosabb kifejezésekkel nyilatkozik; ezen eljárása, az egyházban elfoglalt legmagasabb állását tekintve, rendkívül alkalmas személye iránt hallgatóiban a legkegyeletesebb érzel- mek fakasztására, és a beszédtárgy iránti érdeklődés fokozá- sára. Püspökké szenteltetésének évfordulóján — mit régente az egyházban nagy ünnepélyességgel szoktak volt megülni — ren- desen maga lép a szószékre, hogy kikerülje a mások által való magasztaltatás hiú alkalmait, és a nap jelentőségét sze- mélyére nézve így adja elő: «Szeretett híveim, ily módon észszerű engedelmességgel üljük meg a mai ünnepet akként, hogy az én alázatos személyem képében azt látjuk, azt magasztaljuk, akiben az összes lelkipásztorok gondos ébersége és a reája bízott nyáj iránti őrző figyelem öszpontosul és kinek méltósága még a méltatlan utódban sem szenved csorbát.»1 2 Felszólalásaiban megtalálja a közvetlenség azon hangját, mely hallgatóit egész az elragadtatásig képes vezetni, hogy lángoló szívvel és erős akarattal karolják fel azt, mit a szó1 Sermo 11. de Pass. Dom. 2 Sermo 2. in Anniv. Assumpt. suae.
