Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Dr. Pompéry Aurél: Az egyházi javadalmak összehalmozásáról
178 egyház fedele alatt volt, másika pedig egy másik templomban, mely sz. Jánosról neveztetett. 1855. egy Antal nevű pap ki- neveztetett lelkészhelyettesnek a sz. János templomba; 1857-ben Antal kanonok lett, 1863-ban pedig a káptalan öt a székes- egyházi plébánia kezelőjévé akarta kinevezni. Ekkor az illető- nek kételye támadt, hogy a múltban jogosan volt-e ö a sz. János-templombeli plébánia vezetője és egy és ugyanazon időben kanonok is, s hogy a jövőben jogosan egyesítheti-e a székesegyházi plébánia vezetőségét a kanonoki javadalommal, szóval, hogy ezen állások összeegyeztethetök-e ? A püspök tanácsára azután (ki a compatibilitást tagadta) az egész ügyet a C. C.-hez terjesztette fel. A congregatio felszólítására úgy a káptalan, mint a püspök felterjesztették ez ügyre vonatkozó észrevételeiket. A káptalan úgy a múltra, mint a jövőre nézve az illető két állás compatibilitasát vitatta. A történelemre hivatkozva ugyanis bebizonyítani igyekezett, hogy a 7 plébánia a kápta- lannal alárendelés, azaz subjectio útján, úgy a hivatalra, mint az anyagiakra nézve egyesítve lön, a minélfogva a káptalannak teljes joga van, hogy a 7 plébániát ideiglenes, elmozdítható helyettesek által kezeltesse. Ideiglenes vicariatus azonban (mint nem-javadalom) egy javadalommal (tehát kanonokival is) összeegyeztethető. A püspök ellenben tagadta a compatibilitast. Hivatkozott elődének véleményére. Azt állította, hogy a vicariatus jelen esetben valóságos javadalom s így a Tridentinum XXIV. 17. alá esik. Bizonyítani igyekezett, hogy a hét plébániát kezelő desen «Disceptatio synoptica» címet visel.) Továbbá «Dubia» cím alatt a formulázott kérdéseket, melyeket az illető congregationak el kellett döntenie; azután «Resolutio» cím alatt a congregatio feleleteit, azaz döntvényeit; s végül «Ex quibus colliges» c. alatt azon jogi elveket, igazságokat, melyek ezen döntvényekből folynak. Ezen kiadványok, mint az az első kötetben megjegyeztetik, nem bírnak «authentica, publica collectio» jellegével, hanem csak magánjellegű joggyüjtemények, amennyi- ben nem a Szentszék parancsára adatnak ki, vagyis amennyiben azok hitelességéért nem a Szentszék, hanem a kiadók magántekintélye felel. De ez utóbbi igen nagy, tekintve a kiadók jólértesültségét, szakavatott- ságát, gondosságát.
