Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Dr. Pompéry Aurél: Az egyházi javadalmak összehalmozásáról
151 י — Deer. e. 1. C. 21. qu. 1.) teljesen fentartja a chalcedoni zsi- nat határozatát s meg is okolja azt. «Egy egyházi személy se helyeztessék ezentúl két egyházba, mert ez az üzérkedés- és nyerészkedéshez tartozik, az Egyház szokásától azonban távol van. Magából az Urnák szavából tudjuk ugyanis, hogy senki sem szolgálhat két úrnak, mert vagy az egyiket gyű- lölni fogja és a másikat szeretni, vagy az egyiket eltűri s a másikat megveti. Mindenki tehát abban maradjon, amelybe hivatott és egy egyházban székeljen; mert a mik egyházi ügyekben nyerészkedésből történnek, azok távol vannak az Istentől». A részleges zsinatok határozatai közül álljon itt a 829-iki párizsi zsinat 49. canonja: «Valamint minden városnak bír- nia kell saját püspökével, úgy minden templom illik, hogy bírjon saját papjával. Valóban az önzés, mely egy a bálvány- imádással s melyet pirulva üldözünk, szállt meg nehány pa- pqt s annyira hálójába kerítette őket, hogy mintegy megva- kulva nem tudják, hova menjenek, milyenek legyenek, mit te• gyenek ? Ezek ugyanis az önzés tüzétöl égve s megfeledkezve papi méltóságokról, kicsinyéivé azon templom szolgálatát mely- ben felszenteltettek — némi ajándékot adva — minden jog ellenére más templomok szolgálatába állnak. És így a kérész- tény vallás elhomályosúl, a papi rend megzavartatik, a papok önzése a hívek által megbélyegeztetik, az Istennek felajánlott helyek a kellő tisztelettől megfosztatnak és a lelkekre veszély háramlik». Mint ezen canonból kitűnik, már a 9. század első felében szokás volt, hogy némelyek helyetteseket fogadván s egyik javadalmukat odahagyván, egy másikat fogadtak el. Hogy az ilyen fizetett helyettesek nem éppen a leglelkiismeretesebben végezték kötelességeiket, az szintén kitűnik a canon legvégső szavaiból. * * A II. nicaeai zsinat 15. canona (melynek magyarázalát lásd Van Espen id. müvének 3. kötetében. Scholion in c. 15.
