Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Török Kálmán: A püspöki koadjutor
134 idejéből állításának igazolására, midőn t. i. a gazdagabb java- dalmű püspökségeket többen biztosítani akarták maguknak utódlási joggal fölruházott koadjutori címen. A pápa, bár a körülmények sokszor aj ánlólag hatottak közre, a püspök aka- rata ellenére nem nevezett ki koadjutort. Leureniusz felfo- gásával homlokegyenest ellenkezőt állít de Luca bibornok, midőn így szól: «Potest tamen Papa, ubi justa accedit causa, quin et solet etiam laudabiliter quandoque, praelato quamvis non consentienti, quin et invito, dare ejusmodi coadjutorem.»1 E két ellenkező véleményt a jeles Bouix1 2 egyezteti ki egy- mással. Szerinti ugyanis csak akkor semmis a püspök hozzá- járulása nélkül a koadjutor kinevezése, ha a pápa a kineve- zési okmányban ki nem fejezte, hogy a koadjutor a kisegí- tendö püspök akarata ellenére is jogérvényesen kinevezettnek tekintendő. Ha tehát a kinevezésben nincs jelezve a pápai akarat ily jogerő nyilvánulása, a püspök nem köteles a kine- vezettet elismerni mint jogutódját. Azonban, hogy a pápa ezt meg- tehesse, szükséges a: justa causa. S ha ez megvan, a kánon- jog fölött álló pápa érvényesítheti akaratát. Térjünk át ezek után az egyszerű «ad vitae episcopi» koadjutor kinevezésére. A történeti kifejlődés vázolásánál láttuk VIII. Bonifác Pastoralis officii kezdetű konstituciójának ide vo- natkozó rendelkezését. Vegyük azt újból rövid taglalás alá jogi szempontból. VIII. Bonifác a koadjutor engedélyezését a pápai hatalom- tói — ordinaria potestas — tette függővé, mert ezt az após- toli széknek föntartott fontosabb ügyek közé sorozta oly zára- dókkal, mely a jogszokáson alapuló elévülést kizárja. Nem zárta azonban ki a pápai hatalom delegálhatását. Ez tételünk, melynek helyességét igazolja az említett konstitució s kétsé- genkivülinek ismerik igazságát a kanonisták is. Az egyszerű koadjutor kinevezését tehát a Tridentinum tekintélye állapította meg; a zsinat egy szóval sem tett emli- tést az egyszerű koadjutorról, hanem hallgatagon elismerte a 1 De Regularibus. Diseurs. 53. n. n. 16. et sequ. 2 Idéz. műnk. 508. 1.
