Hittudományi Folyóirat 6. (1895)
Török Kálmán: A püspöki koadjutor
114 a karthágoi exarchához, hogy Ágostont püspöksegédül engedje magához venni. Az exarcha helyet adott Valeriusz kérelmének. «At quamquam dispensationem concessisset Aurelius solus Carthaginensis Episcopus, — mint exarcha, — ordinatus est tamen Augustinus a Primate Numidiae, qui Calamensis tunc erat Episcopus, hoc est a Metropolitano, cui suberat Hippo et ab Episcopis ejusdem provinciae, cleri populique consensu » — olvasuk Thomassinus-nál.1 Amiből kitűnik, hogy Ágoston- nak koadjutorrá való kinevezésébe úgy a papság és hívek, mint a tartomány püspökei befolytak s Ágostont egyszersmind Valeriusz leendő utódjául is megválasztották. Fontos jogi moz- zanatot képez e körülmény a koadjutorok történetében, s mint később látni fogjuk, — a hívek, a papság és a tartományi püspökök befolyása a koadjutor választásnál teljesen elenyé szik. Ez esetben még szigorú ragaszkodást látunk a niceai zsinat fegyelmi kánonjaihoz (4., 5.), melyek ugyan csak köz- vetve magyarázhatók irányadókul a püspöksegéd választásához. Önkénytelenül az a kérdés merülhet itt föl, vájjon Ágos- tonnák koadjutorrá történt kinevezésével nem sértetett-e meg a niceai zsinatnak ama kánonja (8), amely szerint egy város- nak csak egy püspöke lehet ? Tágabb értelemben véve a kánoni jogelvek szigora ez által hatálytalanítva lön. Maga Ágoston is bevallja, hogy az egyház törvényeivel misem ellentétesebb, minthogy a püspök életében más püspök választassák jogutó- dúl s hivatkozott ez érdemben még az afrikai szokásokra is. Miért egyezett tehát bele épen ö megválasztásában ? Maga felel meg e kérdésre is: «A jóságos Valeriusz atya — úgy- mond — nem azt akarta csak, hogy én neki papja legyek, hanem reám, mint másodpüspökre kívánta átruházni terhének nagyobb részét is. Épen azért, mivel meggyőződtem, hogy az ö irántam érzett nagy szeretetével a népnek nem csekélyebb bizalma találkozik, — s minthogy a múlt néhány hasonló esete által minden vonakodásom előtt el volt zárva a tér, — nem voltam képes visszautasítani a püspöki terhek viselését.»2 1 Thomassini: Vet. et nova ecet. disciplina. Venetiis, 1766. Pars II. Lib. II. c. LVI. n. 1. 2 Epist. XXXIV.
