Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Dr. Prohászka Ottokár: A bűnbevallás megrendítő hite és gyakorlata
83 bűn is, melyet erkölcsileg meg nem gyónhatunk, — ha igaz az, hogy minden bűn biróilag bocsátattatik meg: arra azt feleljük: a megszentelő malaszt, melyet a jó gyónást követő feloldozásban nyer a bűnös, nem fér meg semminemű halálos bűnnel; s épen azért azt a bűnt is eltörli, melynek meggyó- násától kimentetünk; megmarad azonban a kötelesség, hogy meggyónjuk máskor, mikor ezen akadályok már elestek. A tüzetes gyónásnak fogalma csak oly keresztény, mint általában a gyónásnak. Az atyák buzdításai csak a bűnöknek egyenként való felsorolásától érthetők; az egyes bűnök azok a sebek és betegségek, melyeket orvosoknak be kell mutatnunk, ha kedves életünk. Sz. Ágoston lelkiismeret-vizsgálatot kíván tölünk, mely a «tízparancsolatban» foglaltakra terjeszkedik ki: általános elvük az atyáknak : «nem szabad semmit sem titkolnunk», — «hogy segítsenek rajtunk az egyház szolgái, ha nem tárjuk fel őszintén bajainkat». Végül a bűnöknek egyenként való meggyónására vonatkoznak a vezeklési kánonok, melyek a bűnökre külön-külön büntetést szabnak, s a titkos penitenciában ép úgy érvényben voltak, mint a nyilvánosban. A szentirásból való levonások ellen azt a kifogást emelhetik, hogy elismerik a logika erejét, de nem fogadják el azt, hogy ezek a levonások hitcikkelyek ereiével bírjanak ilyennel ugyanis csak azon igazságok bírnak, melyek az isteni kinyilatkoztatásban vagy közoetetlenül advák, vagy ha közvetve beníoglaltatnak, akkor egyszerű kimagyarázás által, de nem észbeli érvek és okoskodás által legyenek kimeríthetök. E kifogás theologice alapos; s ha csakis a logikára támaszkodtunk volna, bebizonyítaná azt, hogy a gyónást isteni eredetűnek ez úton nem mondhatnék; de ami eljárásunkban a hagyomány tanúskodik róla, hogy amit a logika követel, azt Krisztus valóban elrendelte s az ö magyarázatában, melyet e szavakról ad, ismerjük fel a gyónás isteni eredetét. A hagyomány folytonos tana visszatükröződik az egész egyház gyakorlatában. Melia Rafael ez impozáns gyakorlatot századról századra összeállította «Trattato della confessione auticulare» című népszerű müvében. A hívek gyóntak, ha imperátorok, királyok, királynék voltak vagy a társadalom bár6*
