Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

Hazai r. kath. főiskoláink tanrendjei

erre alkalmas zárdákban nyerik a theologiai oktatást. így a nevezett rend alsó cnstodiájában az I. és II. évi theologiát Szegeden, a 111. és IV. évit Kecskeméten, a felső custodiában pedig az I. és II. évit Szakolczán, a III. és IV. évit pedig Galgóczon hallgatják a növendékek ; b) hogy a szerzet-rend körülményei nem engedhetvén minden tárgy előadására külön tanerőnek az alkalmazását, két, vagy több tárgy tanítása is van egy tanerőre bízva, úgy hogy egy-egy helyt két-két tan­erő működik egy-egy igazgatóval (prodirector), aki azonban nem tanít, csak a felügyeletet gyakorolja. Hogy azonban a kevesebb számú tanerő mellett is biztosítva legyen, amennyire lehetséges, a kellő siker, a tárgyakat illetőleg váltakozó rend­szer dívik az intézetekben, úgy, hogy az I. és II. év alatt az e két évre előírt tantárgyaknak fele az egyik, másik fele a másik év alatt lesz letárgyalva; úgyszintén a III. és IV. év alatt az e két évre előírt tárgyak hasonló váltakozással tár­gyaltatnak. A rend négy theologiai intézetében az 1893/94-iki iskolai évben a szokásos félévi vizsgák megtartásával a következő tárgyak végeztettek el: aj A szegedi intézetben az első félévben elöadatott az I. és II. éves növendékeknek együttesen: 1. Az alapvető hittan. Heti 9 órában latin nyelven előadta Urbán Juvenalis. Kézikönyv: « Theologia fundamentalist Schwetz Jánostól. 2. Hermeneutika. Heti 9 órában latin nyelven előadta Nagypád Kilit. Kézikönyv: Ranolder «Hermeneutica biblicav. 3. Görög nyelv, különös tekintettel a görög szentirásra. Heti 1 órában latin manuseriptum nyomán előadta Nagypál Kilit. A második félévben elöadatott: 1. az ágazatos hittan első része. Heti 9 órában latin nyel­ven előadta Urbán Juvenalis. Kézikönyv. Schwetz János «Theo­logia dogmatica»-jának I. kötete. 2. Az újszövetségi Szentírás (introductio és exegesis). Heti 9 órában latin nyelven előadta Nagypál Kilit. Kézikönyv:

Next

/
Oldalképek
Tartalom