Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

Hazai r. kath. főiskoláink tanrendjei

Ezek szerint tehát úgy az I. II., mint a III. IV. éven 21 óra van. Az egyházi énektanítás Cantus Gregoriánus is szép ered­ményt mutat föl, melyet Resc i L. György székesegyházi karnagy vezet. A mi a módszert illeti, a tanár magyaráz és pedig latinul, úgy azonban, hogy a tárgyak nehezebb helyein magyarul is, hogy így a tanítás annál eredményesebb legyen. Az, hogy a tanár magyarul is elmondja a már latinul elmondottat, külö­nösen az I. és II. éven fölötte szükségesnek bizonyult. Egy-egy órán. a szerint, amint könnyebb vagy nehezebb részről van szó, 3, 2, 1 levelet, sőt megtörténik,, hogy egy fél oldal is elég egy órára. A 9 órás tárgyból hetenként kétszer kérdezés is van az egyik kérdezéstől a másikig átvett anyagból. A bárom órás tárgyból hetenkint egyszer van kérdezés. Nagyon célszerűnek tartom azonban, hogy úgy mondjam, soron kívül is kérdezni némelykor, és pedig nem csak azért, mert a kér­dezés ismétlő magyarázás, hanem azért is, hogy az anyag össze ne halmozódjék s így az olyanok munkája meg ne nehezítessék, kik — bár elég könnyelműen — csak a kérde­zést megelőző napon kezdenek készülni. Vizsgálatokon maga a Püspök úr, akadályoztatása esetén pedig a prodirector úr. ki jelenleg ngos Fábián Sándor úr, elnököl. Elnök úr előtt vannak a tételek, melyek közül tet­szése szerint ad fel s az illető szaktanárnak ilyenkor köteles­sége a felelöt figyelemmel kisérni, esetleg kijavítani s kellő ellenvetésekkel a folytonos, hogy úgy mondjam szavalást megszakítani s így a dolog mélyébe vezetni a növendéket. Egy felel egy negyedórát sőt 20 percet is. Az érdemelt jegyek: eminens = 1 ; accedit ad eminentiam = 2; primae classis = 3; secundae classis = 4. A secundae classis-t kapott növendék javító vizsgát tartozik tenni. A bölcselet itt az 1882/3. tanév óta taníttatik. Ennek tanítását még a b. e. Fogarasi Mihály nagynevű püspök tette lehetővé egy itt felállítandó «Lyceum Academicum»-ra tett 100.000 forintos alapítványával. Nagyon • természetes, hogy a bölcseleti oktatásnak célja — 799 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom