Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Lehmann Gyula: Az ész szerepe a vallásban
664 Ugyanezt a tant találjuk más és más alakban a többi népeknél is. A hinduknál a vedantisták felekezete azt tartja, hogy a tökéletesen megtisztult lelkek egyesülnek Istennel; a tökéletlenek, hogy megtisztuljanak, állati testekbe vándorolnak; akik pedig meg sem próbálják itt e földön a vezeklést, azoknak a túlvilágon büntetéseket kell kiállaniok. A perzsa bölcselő Zoroaster szerint, akik itt e földön jót cselekesznek, azoknak lelke a testi halál után Ormuzdhoz, a világosság istenéhez megy örök boldogságra, akik azonban a jó gyakorlását elmulasztják, Arimanhoz taszíttatnak le a pokolra. A keresztény bölcseletnek e lényegükben jól kifejtett tanokhoz alig van mondanivalója. Amit kiegészítés tekintetéből hozzá kell adnia, az a test megdicsőülésére és az úgynevezett «lumen gloriae»-re vonatkozik. Kifejtettük a főbb igazságokat, melyeket az ész természetes erejével is fölismerhet. Látjuk ebből, hogy bármennyire megromlott is képessége a bűnbeesés folytán, még mindig elegendő ereje maradt arra, hogy a természetes erkölcsi rendben magát tájékozhassa és végső célját elérhesse. Isten léte, a lélek halhatatlansága, a jó és a rossz közötti különbség, a túlvilág! jutalmazás és büntetés, e négy eszmén alapult a világ kezdete óta minden vallás, mely e nevet megérdemli. Ahol ez eszmék valamelyikét a vallásalapító mellőzte, megdőlt alkotmánya, mint ahogy összeroskad az épület, melyet nem helyeztek szilárd alapra. S már ez egymaga mutatja, hogy az ész szükségképen rájön a mondott eszmékre s hogy nem is tartja vallásnak, mely nem azokon alapul. Az ész szerepe a kinyilatkoztatott vallásban. Eljutottunk tárgyalásunk folyamán az első magaslatra. Kiszélesedett látóhatárunk alatt egész tisztán áll előttünk, hogy a vallás sarkalatos eszméihez el kell jutnia magától minden gondolkodó főnek. Innen van, hogy Istenről s az általános vallás többi igazságairól, melyeket sorba vettünk, már a régi bölcsek is megközelítőleg szépen tanítottak.
