Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

Lehmann Gyula: Az ész szerepe a vallásban

661

pályája felöl gondolkozzék, nem tudja magát elhatározni, hogy a munkát és a becsületességet válaszsza-e vezérelvéül, vagy pedig a gyönyöröket. Ekkor elébe áll két nö, az egyik szelíd nemes arcú, homlokáról fönség, szeméből égi dicsfény árad szét, egyszerű ruha födi tisztesen tagjait; a másik kacéran van öltözve, ábrándos szeméből gondtalan pajzánság néz ki félig nyitott ajkai élvezetvágyat lehelnek. «Kövess engem — így szól az első —; töretlen, meredek úton foglak ugyan vezetni, melyet rohanó folyók, legördülő sziklák tesznek csaknem járhatatlanná, de ha kitartással küzdvén, a célt eléred, az emberek tisztelete s az istenek kegye lesz fáradalmaidért teljes kárpótlást nyújtó örökséged, mert az égiek akarata, hogy erre az útra lépj.»

«Ne hallgass a balgára» — így szól a másik — ki neked szenvedéseket igér; ha engem követsz, üde, zöld pázsiton foglak vezetni, hol htunkban rózsák hevernek, minden bokor pihenőt, minden fa és forrás élvezetet nyújt, a boldogság teljes mámorában éljük le ifjú korunkat.» Az ifjú hős nem sokáig habozott, a fáradalmas életet választotta s jutalma az Olympos lön.

Bármely lapját üssük fel a halhatatlan Homeros müveinek, ugyanezen eszme megtestesítését találjuk.

Az Iliás első éneke szerint dögvész üt ki a görög hadseregben s a vezérek rémülve futnak Chalcashoz, a jóshoz, hogy megtudják, minő gonoszságért haragudott meg az Istenség. S mit felel a jós? Halljuk a felébredt s erkölcsi érzet nyilatkozatát. «Nem fogadalmak avagy hekatombák elmulasztása böszítette fel Apollót, hanem papja miatt haragszik, kit mélyen megsértett Agamemnon azzal, hogy leányát nem bocsátotta szabadon váltságdíjért! Mit akar ezzel mondani a költő ? Azt hogy a görögök bűnt követtek el Apolló papjának s leányának megbántása által, mert ezeknek az istenség akarata szerint, mint akinek szolgálatában állanak, megtiszteltetésben kellett volna részesülniük ; más alakban ugyan, de ugyanazt az eszmét fejezi ki Achilles ugyancsak az első énekben a következő szavakkal: «Engedelmeskednünk kell, istennő, a ti parancsaitoknak, mert úgy van az jobban. Aki engedelmesen meghajol az istenek előtt, azt ők meghallgatják» (Horn. Iliás. I. 213—217 ).