Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Lehmann Gyula: Az ész szerepe a vallásban
ismus és a materialismus a stoikusokkal és az epikureusokkalT kik az emberi lelket bizonyos finom anyagból származtatták^ de már az eklektikus Ciceró számos helyen nvilványítja abbeli meggyőződését, hogy az emberi lélek tiszta szellem. Teljes világosságot e téren ismét a keresztény bölcselet, fökép pedig a scholastika árasztott s igen célszerűen előbb a lélek anyag- talanságát bizonyítja be annak a testtel ellenkező tulajdonságaiból u. m. térre nem szorítkozásából, oszthatatlanságából, valamint azon tényekből, hogy míg valamely nyugvó testnek mozgásba hozására nagyobb erővel felruházott más testtel való érintkezés kívántatik, addig a lelket működésre sarkalják szellemi dolgok is és a tényezőkkel, melyek cselekvésre ösztönzik. nem kell fizikai érintkezésbe jönnie, sem pedig azok kényszerítő hatásának engednie; továbbá míg a test növekedése az anyag-parányok hozzájárulásával történik, működése pedig kiható, addig a lélek ismertekkel gyarapszik s cselekvése ben- maradó. A lélek anyagta lanságának megállapítása után szellemiségét bizonyítja be a sz. Tamás nyomán haladó bölcselet, az ismert alapelvböl: «Agere sequitur esse.» Ugyanis miután kimutatta, hogy a lélek működésének tárgya mind az értelem,, mind akarat részéről szellemi dolog is lehet s hogy a mód isr melyen e működés halad, homlokegyenest ellenkezik az érzékek cselekvési módjával, önkényt következik a lélek szellemisége. S most rátérünk a lélek halhatatlanságára. Halhatatlanság! röpke szó s mégis mennyi tépelödést.lelki kínt, őrültséget okozott ez őrleményének hatalmával azoknak, kiknek e gondolattól remegniök kellett, s mennyi örömmel és vigasztalással töltötte el azokat, kiknek a földi élet csak bajt és nyomorúságot hozott. Pedig a lét és a nem-lét hamleti tűnődése minden embert elöfog komolyabb óráiban, mert ha igaz az, hogy minden érett eszű ember aggódva gondol a holnapi napra s fáradhatatlan munkássággal törekszik önmagának öregsége napjaira jóllétet szerezni, akkor még igazabb az. hogy az egyedüllét és az éji csönd zavartalan óráiban, midőn az embert a halál gondolatának titkos borzalma elöfogja, szükség
