Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Lehmann Gyula: Az ész szerepe a vallásban
elfogultságot s élesítsük értelmünk látását az alázatosság szemüvegével. Ila pedig már nincs más hátra, mint ezen isteni lángtengernek vakító tűzgömbje, akkor a meddő vizsgálattal fölhagyva, boruljunk le imádással előtte s várjuk a nyilatkozó isteni szózatot. Már az ókorban is eljutott az emberi ész az isteni tulajdonságok ismeretére: hogy azonban nem tudtak oly tökéletes ismeretre szert tenni, minőt a keresztény bölcselet kért, annak okát abban kell keresnünk, hogy bajos volt nekik áttörniök azt a homályt, melyet a nép előítélete és a költők meséi vontak az istenség eszméje körül. Ennek dacára sok helyen föl- csillámlik müveikben a tiszta igazság. «Anaxagoras «voO;»-nak vagy léleknek nevezi s végtelennek, függetlenül és egyedül önmagáért létezőnek, mindentudónak, minden indítóokának, alkotónak. mindenek felett uralkodónak, minden szenvedélytől mentnek, egynek és oszthatatlannak, minden természeti lénytől lényegesen különbözőnek tekinti az istenséget. Sokratesnek, mint tudva van, a méregpobarat is azért kellett kiürítenie, mert az istenségről tisztább fogalmakat hirdetett. Hogy tulajdonképen miben állott tanítása, meg nem állapítható s inkább csak tanítványainak, Platónak és Aristotelesnek irataiból tűnik ki. Plátó Istenről mint oly lényről beszél, ki öröktől fogva él s maga a jóság, igazság. (Plat. Kriton.) Aristoteles a világ mindenségét mozgató oknak tekinti öt, mely maga mozdulatlan. «Ez az istenség, az anyagtalan, teljesen oszthatatlan alak, a tiszta cselekvőség, az öntudatos értelem, vagy föltétien szellem, mely mint legtökéletesebben mindenkitől szerettetik, s melyhez hasonlóvá lenni törekszik mindenki.» Még Homerosból is. kit az istenségről alkotott hazugságaiért egyik görög városból ki akartak korbácsolni, néha előtör az igazság. Ki ne emlékezne arra a klasszikus helyre, midőn Zeus felszólítja a lázongó isteneket, hogy ha mindenható erejét meg akarják próbálni, ám kapaszkodjanak a földön egy kötélbe, melynek másik végét ő tartja az égben s kisértsék meg, hogy képesek-e öt megmozdítani. Ámde ezek remegve vallják be, hogy mind összevéve gyengék vele szemben.
