Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Dr. Bita Dezső: A keresztény hitöszeg fejlődése
közegeket, hogy ne csak el ne térjenek a kinyilatkoztalás igazságaitól, hanem a határozat esetében tényleg úgy befoly reájok s vezérli őket, hogy a határozat helyes legyen, azaz a hitnek való értelmét híven, helyesen kimondja, úgy hogy ha a jogszerű egyházi tekintély alakilag érvényes határozatot hoz, az isteni támogatásnál fogva az is bizonyos, hogy az ahhoz szükséges belső kellékek is elegendökép megvoltak, s hogy az alakilag érvényes határozat tárgyilag is helyes.1 A hitösszeg fejlődésének mozzanatai tehát az előadottak szerint leginkább ezekre vezethetők vissza: 1. vagy az egyházi hatalom ünnepélyes határozattal vagy egyetemes közértelem nyilvánításával adja elő, önmagában kifejtve már az igazságot — dogmát — ami azelőtt csak másban benfoglalva adatott elő; 2. vagy meghatározott fogalmakkal és némely tévelyekkel épen szemben magyaráztadk az igazság, s épen azért egyúttal megállapíttatnak a szavak is, melyek által az ilyetén fogalmak kifejezhetök; vagy 3. az, ami előbb homályos és kétes volt, vagy inkább szokás és gyakorlat által volt bizonyos, most nyilvános hirdetés által világosabban, tüzetesebben határozta- tik meg. Ezekből végre következik 4. mind az egyesek mind az egész egyházra nézve világosabb megértése a hitigazságoknak. Ez a haladás nagy Albert szerint inkább a hívőnek a hitben, mint a hitnek a hívőben haladása, vagyis inkább a hit tárgya világos és megkülönböztetett ismeretének haladása, nem pedig a tárgynak magának önmagában növekedése.3 Ebben a fejlődésben az egyházi tanítóhivatal azt az elhatározást követi, amely nemcsak azon időre nézve legalkalmasabb, hanem lehetetlen, hogy az egyszer meghatározott értelem ne legyen minden időre csalatkozhatatlan igaz s mint Istentől kinyilatkoztatott hitágazatot ne kelljen hinni, amint az következnék az úgynevezett Günther-elméletből. Ez az elmélet megkülönbözteti a Szentírásban följegyzett tényeket és tanításokat azoknak értésétől: ezt az értést tanítási hagyománynak és az egyház öntudatának nevezi. Erről az 1 2 1 Franzelin i. m. 259—261. 2 III. Dist. 21. a. 1. ad. 1. V. Ö. Ler. Vin. Commonit 27—32.
