Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Kudora János: A katholikus magyar egyházi ékesszólás jelenlegi állásáról és emeléséről
590 Tudva van, hogy a lelkipásztori teendőket nem lehet, sőt nem is szabad ötletszerüleg elintézni, hanem az egész és összes tevékenységet egy jól átgondolt terv szerint kell intézni és vezetni; ezért tervszerűnek és céltudatosnak kell lennie az egész évfolyam szent beszédeinek, úgy a tárgysorozat, mint a tárgyalt fogalmak fokozata szerint is. A szerkesztő kötelessége tehát a fokozatos tárgysorozatot a hívek túlnyomó igényei s erkölcsi állapotukhoz mérten meghatározni, munkatársaival közölni, mindegyik munkatársnak működési körét megszabni, megjelelni a beszéd tárgyát, irányát, terjedelmét, sőt annak alakját is. Midőn azután ily tervszerű munkálkodás mellett készen állnak az évfolyam szent beszédei, akkor e tervet bemutatja az évfolyam elején olvasóinak, kik midőn azt elfogadják, akkor egyidőben írók, olvasók és egyházi szónokok, tervszerüleg és céltudatosan dolgoznak az TJr Isten nagy szőllöjében. A szerkesztők ily eljárás mellett folyóiratukat nemcsak egységessé, tervszerűvé és szervezetté teszik, hanem egyúttal hatásossá is. Elfogják érni azon megbecsülhetetlen előnyt, hogy munkatársaik az egyházi beszédek tárgya és alakja szerint szakszerüley fognak csoportosulni, s a képzettségüknek megfelelő szakban idővel feltétlen becsű munkákat fognak írni. Nincs mindenkinek egyforma képzettsége dogmatikus és erkölcsi tárgyú beszédekre egyaránt. Az egyházi szónoklat, irodalom története bizonyítja, hogy az egyik szónok föerejét a dogma képezte, viszont a másik az erkölcsi igazságok kidolgozásában volt mester. A helyes munka felosztás elve tehát megkívánja, hogy minden iró azon szak mellett maradjon, melyen kiválót képes alkotni és ne tévedjen azon térre, melyen magának még harmad-, negyedrangú szerepkört sem képes biztosítani. Ugyanez áll az egyházi beszéd alakjára nézve is. Van aki jól ismeri és kezeli a beszéd (sermo) alakját, de a pane- gyris pathetikusabb, emelkedettebb alakjáig nem tud fellelkesülni ; van aki természetes bájjal tudja használni a homilia kedves alakját, aki elmés fordulatokkal tud egyik beszédtárgyról a másikra áttérni, s kinek ajkain a beszéd fonala meg nem szakad, midőn a homiliára alkalmas evangéliumot magya
