Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Dr. Szilvek Lajos: Vértanúk és vadállatok
S ha valaki mindezek után fejcsóválva előáll a régi nótával, hogy ilyen dolgok nem méltók az isteni gondviseléshez,, hogy ez nem bíbelődik ily apróságokkal? A választ jól ismerjük. Lehet arányt keresni a végtelen s a kicsi vagy nagy között? Az a mindenhatóság, amely a semmiből létrehozta a mindenség képzeletét messze túlszárnyaló rengeteg világ testeit, ez a mindenhatóság helyezett célszerűséget, adott létet és- minőséget a legkisebb ásatag primitiv szerveinek, ez feste ki mesteri kézzel a pillangó tarka szárnyait. Az a természetfö- lötti gondviselés, amely megszerezte az emberi nemnek a kimondhatatlan közös örömöt, hogy Megváltót adván, az emberi nem reményteljesen tekinthet ismét az örökkévalóság felé; ez. a gondviselés szerezte a küzdés végső óráiban kiválasztott szentjeinek azt a futó örömet, hogy egészen különösen látja maga mellett az isteni kegyelem szeretetteljes, gyengéd jeleit.. Megerősíti a vértanút a kegyelem, hogy nyugodtan néz a kínteljes halál szemébe, hogy imádkozni képes hóhéraiért; s mellette az isteni irgalom e cirógatása, e végtelen komoly pillanatban e kedves, örömtelt meglepetést készítve számára. «Attingit a fine usque ad finem fortiter, et disponit omnia suaviter» (Sap. 8.). A szeretet gyengédsége épen ezekben az aprólékos dolgokban tetszik fel. Hogy valakit a halál torkából kiragadjak, ehhez elégséges a szeretet egy szikrája, vagy tán, hogy ne gyűlöljük az illetőt halálosan. De ha az aprólékosságokban mutatjuk ki őszinte, változhatatlan vonzalmunkat: ez igazi hőmérője szeretetünk melegének. IV. Henrik francia királyt egy spanyol követ akkor lepett meg, mikor ez a hatalmas király négykéz-láb körülfutva azzal mulattatta a trónörököst, hogy hátán körülhordozta. Uram, mondja a király a követnek, atya ön ? Igen, válaszol’ a követ. Ha igy van a dolog, engedje meg, hogy még egyszer körülfussak. Szólt és cselekedett.1 A vértanúk istene király, de atya is egyszersmind. * * *- 418 — 1 Bonniot i. m. 31. 1.
