Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Dr. Szilvek Lajos: Vértanúk és vadállatok
ha-mar, egy párduc bocsáttatván rá, teljesen vérbe borítja. A tömeg állati élvezetének egy otromba élccel akarván még kifejezést adni, e szavakra fakad, vonatkozással a vérfürdőre: «Megkeresztelve, üdvözölve! Megkeresztelve, üdvözölve!» (T. i., mint az apostol írja: «Obtusi sunt sensus eorum». II. Cor. 3.). Saturus ekkor Pudens-hez, az említett hadfihoz fordulva így szól: «Raj-ta! emlékezzél meg hitemre, s mindez meg ne ingasson, hanem szolgáljon megerősítésedre hitedben». Egyúttal elkérvén gyűrűjét, belemártva tátongó sebébe, visszaadja neki emlékül, reményben gazdag vére emlékéül. Azután összerogy s kiadja lelkét társai között.1 Ennyit jobban csak mutatványképen. Az efajta események felhordását könnyű szerrel erősen ki lehetne terjeszteni anélkül, hogy félni kellene, nehogy a történeti hitelre méltóság adatainkban erősebb megtámadás lehetőségének lenne kitéve. Valóban, az adatok, amelyekkel e tekintetben egyházunk s az apologia rendelkezik, oly természetűek, hogy elfogultság vagy rosszakarat támadhatja csak meg őket. A felhordott tények az egyház életében, noha nem szórványosan fordultak elő, oly mozzanatokat képeztek annak idejében, amelyek nagy mérvben hívták fel keresztény és nem keresztény figyelmét és feljegyzésre ugyancsak érdemesek voltak. Belejátszottak e természetfölötti jellegű episodok abba a nagy, isteni nézőközönségre méltó élethalálharcba, amelyet a pogányság a kereszténységgel küzdött háromszáz esztendőn át. A pogányság minden erejét összeszedve, eszközökben mit sem válogatva, még egyszer akart friss vért gyűjteni elzüllött organismusának megroncsolt ereibe; küzdött a létért. Az események és a kor viszonyai szemlélőinek figyelmét nem kerülhették el ama körülmények, s ezek között a tárgyaltak egészen természetellenes tünetek, a melyek arra vallottak, hogy egy felső, isteni kéz is belejátszik e nagy drámába előre megállapított terv szerint s oly módon, hogy természetfölötti jellegének nyomait mindenütt nyilvánosságra juttassa. Ex ungue leonem! Digitus Dei est hic ! Bolland. Mart. I., 637.
