Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
Dr. Szilvek Lajos: Vértanúk és vadállatok
400 ménvl semmiféle természetes okra (haszonlesé', dicsvágy, haza- szeretet, rajongás, jövő, tulvilági javakba helyezett alaptalan reménykedés) vissza nem vihetjük. Hogy a vértanúság kiáltó érve az egyház mellett nem egy vagy más országra terjedt ki, hanem a földkerekség minden részér?. Minősítő körülmény az a lelki nyugalom, derültség, alázat, szerénység, üdvös félelem saját gyöngeségük miatt, feltétlen bizalom az Úr segítségében . .. S mindazon csodák, amelyek a vértanúság elszenvedése alkalmával a szentek vigasztalása s hitünkben való megerősítésünkre történtek. E csodához tartozik a hatalom is, amelyet a szétmarcangolásukra bocsátott fenevadak fölött a vértanúk nem egyszer gyakoroltak. S ez az, a miről szólni akarok. II. A pogányság két.föjellemvonása a kegyetlenség és az érzékiség. Mert vallása a természet istenítése volt, istenszolgálata a természet élvezetében állott. Ez az élvezet megvolt az érzékiség révén, s mikor az érzékek már részben eltompultak, a kegyetlenség vérlázító jelenetei gyönyörködtették e fásult lelkeket. A pogányság megtagadta az emberben a lelket a szó nemesebb érteményében a gyakorlati életre nézve, s így az ember méltóságát, s ehhez képest rabszolgát tart, gyilkol, emberáldozatot mutat be, sárba rántja le a nő méltóságát. Moloch mellett Astarte. Hogy a pogányság egyik legkiválóbb népe, művelődési haladásának oly magas fokán, a római nép a Kr. utáni három első században hogyan találhatott akkora gyönyörűséget az erőszakos halál fázisainak szemlélete s a kegyetlen vérontásban, manap is megdöbbentő szégyenfolt e nép, sőt az egész emberiség történetén. Tény azonban, hogy e kielégíthetetlen vérszomj létezett s legfölebb arra szorítkozhatunk a római nép védelmében, hogy azon okokra vetünk egy tekintetet, amelyek folytán e szenvedély eredt, fejlődött, nagyra nőtt.
