Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

Babik József: Szent. Szentség

337

kebeléről, úgy hogy igen sok helyen a szentek tiszteletét megvető s bálványimádásnak csúfoló protestánsok laknak: mindazonáltal megmaradt a név, hangosan bizonyítva, hogy ott hajdan szebb élet volt, hogy ott hajdan katholikusok laktak, hogy ott kath. ősök csontjai porladoznak.

Befejezésül érdekesnek tartom nehány ide vonatkozó szólásmód vagy közmondás felsorolását. Ilyenek : Minden szentnek van mennyországban helye. Nem mind szent, aki temlomba jár. Szentnek is maga felé hajlik a keze. Még a szentelt vizet is levette róla. Kutyabaja, mint a szentesi halottnak. (A halottat kísérő gyászmenet a nagy záporesö elöl egy házba húzódott Szentesen. Valaki kérdezte: hát a halott mit csinál? Mire egy másik ezt felelte: Kutyabajai betoljuk a kocsit a halottal együtt a félszer alá.) Nem mind Szentírás, amit ö beszél. Hosszú, mint a szent Iván éneke. (Júniusban szent János napja táján az ország több vidékén (pl. a Garam vidékén) igen régi szokás szerint, mulatságból tüzet rak az ifjúság, melyet átugrálnak, megtudandók, főleg a leányok, hogy férjhez mennek-e. Ez időtájban nótákat dalolnak szent János nap előtt s után egy-egy hétig. Innen az ének vagy dal hosszúsága). Megrugta a szent Mihály lova (meghalt). Szent Isten! (a csodálkozás kifejezése). Édes szentem! (a kedves, szeretett személy gyöngéd megszólítása). Szent a békesség! Furcsa, különös, csudálatos, kiállhata'lan szentje az Istennek (gúnyos megjegyzések épúgy mint fa-szent, vagyis olyan, mint valamely szentnek fából faragott szobra.)

Mindezekből látható, hogy fontos és nevezetes szerepet játszik nyelvünkben, mennyire össze van fonva életünkkel az idegenből átkölcsönzött s nálunk erősen meggyökeresedett szent kifejezés.

Eger. Babik József.

*H> ttudo m ány i' Folyó irat *1894

22