Hittudományi Folyóirat 5. (1894)

Babik József: Szent. Szentség

— 333

de ö alázatosságában és szerénységében annyira ment, hogy a fényes követség elöl, m.elyet érte küldtek, .elrejtőzött és egy . lúdfélszerben vonta meg magát. A Indák azonban a váratlan vendég érkeztére rettenetes gágogást csaptak s ezáltal elárul ták a szentférfiú rejtekhelyét. A pozsonyi zsidók régi szokás szerint e napon minden évben egy pár szép ludat nyújtanak át a királynak. Az ily alkalomra szánt ludakat a község kiváló gonddal hizlaltatja. Hogy a legkisebb zúzódást vagy rázást ne szenvedjék, Pozsonyból Bécsbe csak úgy gyalogszerrel vitték azelőtt ,az ily ludakat. (Lásd Babik József: Barátságos Beszélgetések egyröl-másról. Eger 1893.)

Szent Mártonnak lúdja, Mihálynak lova, Lucának székei Kristófnak imádsága van.

Temetés alkalmával ki szokták tenni a holttestet az udvar közepére; azelőtt, mikor még nem voltak temetést rendező társulatok, még falun most is, létrához hasonló, rácsozatos faszerkezetre, melyet a német Schrägen után saroglyának neveztek őseink. Ezen volt a halott, ki felett a temetési szertartásoknak azt a részét is elénekelték, mely igy kezdődik: Michael, praepositus paradisi (az egyszeri kántor a paradicsom prépostjának magyarosította), s talán innét nevezte el a paripához szokott magyar nép a halottvivö saroglyát szent Mihály lovának. Még a kálvinista Csokonai is így dalol:

De hajh engem innet tova

Elvitt a szent Mihály lova.

Előtte pedig száz évvel így menydörgött a fajtalan életűek ellen Alvinci Péter (1633), a híres kassai prédikátor: «Az feslett erkölcsű emberre hanem tudom mely szép öltözetet ád is valaki, csak annyit teszen, mint ha egy szent Mihály lovába feküvö holt dögöt cifrázna». Ez aztán magyarán meg van mondva.

December hónap 13-án a babonakedvelők vagy pajzánkodók egy kis szék készítéséhez fognak, s karácson böjtjéig mindennap csinálnak valamit rajta, úgy, hogy csak erre a napra legyen kész. E székről azt regélik, hogy ha mestere karácson éjjel éjféli misekor a templomba viszi és ráül, a boszorká