Hittudományi Folyóirat 5. (1894)
XIII. Leó körlevele a bibliai tudományok művelése tárgyában
16 szilárd tantételeit, holott maguk is annyira bizonytalanoknak látják, hogy egyre változtatják, módosítják. S bár ily hitetlenül éreznek és beszélnek Istenről, Krisztusról, az evangéliumról s az egész Szentírásról, vannak mégis köztük akárhányan, akik hittudósoknak, keresztényeknek, evangélium szerint hívőknek nevezik magukat s így a legszentebb névvel palástolják gőgös elméjük vakmerő törekvéseit. Ezekhez sorakoznak, törekvéseiknek részestársai és elösegítöi gyanánt szerepelvén, ; sokan, akik másfajta tudományokkal foglalkoznak ugyan, de akiket a kinyilatkoztatás ellen ugyanaz a vakbuzgó gyűlölet tüzel és a Szentírás tekintélyének lerontására késztet. Végtelenül siralmas dolognak tartjuk pedig, hogy ez a harc hovatovább szélesebb mederben s fokozódó gyűlölettel foly. Egyaránt támadják a tanult és neves férfiakat, bárha ezek könnyebben védekezhetnek s a tanulatlan tömeget legföképen, még pedig az ádáz ellenség minden ravaszságával és kitartó igyekezetével. Könyvek, röpiratok s napilapok csatornáján öntik a gyilkos mérget, szónoklás és társalgás alakjában közvetítik, mindent átjárt ez a kór és sokakat kiragadott már az Egyház gyámoI lító karjaiból, így az ifjúság nevelését, az iskolát, hol a köny- nyen hívő és gyöngéd lelkeket csufolkodásaik által a Szentírás megvetésére csábítják s szennyes élcek által nyomorultul megrontják. Ez az Tisztelendő testvérek, aminek közös pásztori igyekezetünket indítania, tüzelnie kell, úgy hogy ennek az új és hamis nevű tudománynak 1 azt a régi és igaz tudományt állítsuk szemébe, amelyet Krisztus Urunktól s az apostoloktól vett át az Egyház, s hogy ebben a hatalmas küzdelemben a Szentírásnak méltó és hivatott védelmezőit állítsuk harci rendbe. E végből első gondunk az legyen, hogy a papnevelő intézetekben s főiskolákban úgy tanítassék a Szentírás, amint azt a tárgyméltóság és a kor igényei követelik. Ennek okáért legfőbb fontosságú dolog, hogy a tanítók okosan megválasztassanak, mert ilyen hivatalra nem való akárki, hanem csak olyan egyházi férfiak, akiket a Szentíráshoz való benső von1 Tim. I. 20.
