Hittudományi Folyóirat 4. (1893)
Dr. Robitsek Ferenc: Sz. Péter római püspökségéről
43 kifejezve, képezik a sz. Péter római püspökségéről szóló tant. (Doctrina de romano episcopatu s. Petri.) A hittudósok csak a XVIII. század óta tárgyalják ex professo ezt a kérdést, mert a XVIII. századig a katholikus világ zavartalanul hitte, amit az első századok tudtak és láttak, hogy 1. i. sz. Péter az egyház feje Rómába jött és itt mint Róma püspöke meg is halt. Ezek az egyszerű tények adták az egyház kezébe a kulcsot, annak megoldására, hogy kire és miként származik át sz. Péter föpásztori hatalma, amelynek Krisztus akaratából az egyházból kivesznie nem szabad soha. Hogy az átszármazás módjára nézve Krisztus Urunk határozott utasítást vagy épen parancsot adott-e, arról nem szól az írás, de minden arra mutat, hogy az egyházi legfőbb hatalom átszármaztatásának módját e hatalom első birtokosától tette függővé, és így a kérdés már most az, hogy sz. Péter a sok lehető triód közül melyiket választotta ? melyikre mutatott rá, akár szóval, akár írásban, akár tettel? A történelem feladata kimutatni, hogy sz. Péter azzal, hogy a kereszt jelét végleg Rómában tűzte ki, hogy innen igazgatta az egész egyházat utolsó leheletéig, s hogy Rómától és a római püspöki széktől csak akkor vált meg végleg, mikor életétől megfosztották, legfőbb elöljárói hatalmának örököséül azt jelölte meg, aki a római püspöki széket elnyeri. Sz. Péter apostolfejedelem, midőn a római püspökséget alapította. nem kapcsolt általános elöljárói tisztéhez egy új méltóságot, t. i. a római püspökét, mint történni szokott akkor, amikor egy püspök két különálló egyházmegyének pásztora lesz, — mert hisz sz. Péter legtöbb elüljárói tiszténél fogva eo ipso hatalommal birt minden általa vagy más által megalapított (vagy megalapítandó) püspökség fölött, — hanem, igenis, midőn a római püspöki széket megalapította és azt megtartotta, magának rezerválta és mint római püspök meg is halt, halálában a római püspöki hatalommal az egyház felett gyakorolt legfőbb elüljárói hatalmát összeforrasztotta, illetve a római püspöki széket a legfőbb elüljárói hatalommá 1 1 Bellarininus, Je Rom. Pontifice 1, 12.
