Hittudományi Folyóirat 4. (1893)

Dr. Vucskics Gyula: Az egyház tanítása a bűnrészességről és annak alkalmazása

200

lességét teljesíti. Nagyon helyesen jegyzi meg erre maga a szerző (müvének második kiadásában), hogy a májusi törvények egyházellenes iránya oly világos, hogy itt alig lehetséges többé különbséget tenni közelebbi és távolabbi bünrészes- ség között.

De ezenkívül — folytatja tovább a megokolást a szerző az első kiadásban — ha közelebbi is a közreműködés, a katholikus vallású tisztviselő nem tesz egyebet, mint egyszerűen konstatálja azt. ami magában véve nem rossz s ez nem foglal magában hittagadást és végre arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ö nem saját felelősségére végzi hivatalos teendőjét, hanem az államhatalom nevében, melyet egyedül terhel a felelősség.

Erre — müvének második kiadásában — csak azt feleli, hogy «minél többel gondolkodik felette, annál több kétség fér hozzá». Sokkal bővebben és világosabban megfelel rá Lehmkuhl.

E röpirat. szerzője először arra az érvre hivatkozik, hogy szabad elítélnie a bírónak a vádlottat, kinek ártatlanságáról teljesen meg van győződve, ha a tanűvállomásnál minden bizonyság ellene szól.

Erre azt feleli Lehmkuhl (és pedig teljes joggal), hogy igenis szabad, ha a törvény jogos. —■ de ez nem mondható a májusi törvényekről.

Ami e röpirat szerzőjének második érvét illeti, hogy t. i. ez esetben a bíró csak konstatálja, hogy a törvény intézkedése a szóban forgó esetre alkalmazható: — helyesen jegyzi meg Lehmkuhl, hogy e vélemény felforgatja a jogi cselekedet fogalmát; mert a vádlottat a törvény értelmében büntetésre ítélni nemcsak annyit tesz, mint kijelenteni, hogy mit rendel ez esetben a törvény?, hanem tényleg megbüntetni azt, kit a törvény csak büntethetönek vagy büntetendőnek mond; ha tehát a törvény igazságtalan: a bírói ítélet az igazságtalan törvénynek végrehajtása. És ha megengedjük is,, hogy néha a bírói ítélet csakugyan nem egyéb, mint az említett körülmény konstatálása. vagyis sententia deciara-