Hittudományi Folyóirat 3. (1892)
Dr. Kiss János: Egy szabadgondolkozó az egyház függetlenségének megsértéséről
786 hagyott renddel szemben. Hanon abbét,1 a lazaristáknak és a pali sz. Vincze leányainak közös fejét, mivel Laetitia asszonyt nem akarta a rend tanácsának élére állítani, éjjel elhurczolták, Fenestrellesben elzárták, s a nővérekkel, kik alapítójuk ren- delete értelmében nem akartak elismerni oly elülj árót, kit a polgári hatalom nevezett, úgy bántunk, mint annakelötte a portugalli apáczákkal. «Itt az ideje,1 2 hogy vége szakadjon ennek a botránynak, mikor a szeretet leányai elöljáróik ellen lázongnak. Én el akarom törölni mindazokat a rend házakat, melyek az ön által adott figyelmeztetés után huszonnégy őrá- val alá nem vetik magokat kirendelt elöljáróiknak. Az eltörölt házak helyébe másokat állít, de nem ugyanabból a rendből; a párisi nővérek befolyása reájuk nézve megszűnik s ez így nagyon jó lesz.» A jóváhagyás minden ily társulatra nézve csupán kegyelem, a kegyelmet pedig mindig vissza lehet vonni, «Hithirdetésekre semmi szükség;3 Párisban alapítottam egy hit- hirdetők intézetét, megajándékoztam őket egy házzal, de min- dent visszavonok. Megelégszem azzal, hogy itthon gyakoroljuk a vallást, nem igyekszem azt külföldön is terjeszteni. . . , Felelőssé teszem önt, hogy mostantól egy hónapra, október 1-re, semmi hithirdetö ház vagy egyesület ne létezzék Fran- cziaországban.» — így élt a szerzetes papság, törve, vissza- vonható engedélylyel, önkény alatt, egy fonálon függve, mely minden pillanatban elszakadhatott, VII. Hátra van még a világi papság, mely úgy látszik, jobban van biztosítva s kevésbbé ingatag határozat által; ugyanis ez a határozat nemzetközi és diplomacziai, ünnepies és két- oldalú szerződés, mely a franczia kormányt nemcsak önmaga iránt, hanem más kormánynyal, egy független egyeduralkodó- val, az egész katholikus világ elismert fejével szemben is 1 D’Haussonville, V. 148. old. 2 D’Haussonville, u. o. Napóleon levele a kultuszminiszterhez, 1811, márczius 3. (Levelezései gyűjteményében hiányzik.) 8 U. o. IV. 133. old. (Napóleon lev. 1809, szept. 2. a levelez, gyűjt.- ben hiányzik.)